2024. április 18., csütörtök

Áprilisban próbateszt

Az idei kisérettségi feladatai között kevesebb lesz a bekarikázós válaszlehetőség, több lesz az úgynevezett nyitott kérdés, amelyre a diákoknak maguknak kell kifejteniük a választ

Április 7-én és 8-án szervezik meg a próba kisérettségit a diákok számára, a nyolcadikosok záróvizsgája pedig június 14-én, 15-én és 16-án lesz.

Első nap anyanyelvből, másnap matematikából mérettetnek meg, majd végül a kombinált tesztet töltik ki. Újdonság, hogy ebben az évben a rangsorolásnál a versenyeredményeket is figyelembe veszik. Az, hogy a versenyeredményeket hogyan pontozzák majd, a most elfogadás előtt álló szabályzatból derül majd ki.

Az anyanyelvi és a kombinált teszt kérdései között idén az eddigieknél több nyitott kérdés lesz, azaz olyan, amelyhez be kell írni a válaszokat, és kevesebb olyan lesz, amelynél a helyes választ kell bekarikázni.

Vesna Nedeljković, az oktatási minisztérium munkatársa elmondta, a nyitott feladatok több gondolkodást kívánnak, kevesebb esélyt adnak az egymástól való átírásra, és arra, hogy a helyes választ véletlenül találják el a tanulók. Mint hangsúlyozta, szeretnék, ha a záróvizsga valóban a tudás megmutatkozása lenne, és hogy ez döntsön a továbbtanulásnál, tehát ennek a megmérettetésnek valódi értelme kell, hogy legyen.

Az áprilisi próbateszt pedig egy valós szimulációja lesz a júniusi záróvizsgának, hogy a diákok a záróvizsga technikai részét is megismerjék, azt, hogy hogyan is zajlik majd élesben a procedúra, másrészt a próbateszt képet ad a diákok tudásáról, arról, hogy mely területekre kell még hangsúlyt fektetniük a valódi megmérettetésig.

A 2017/2018-as tanévtől pedig még egy újítást vezetnek be, azaz egy korábbi gyakorlatot hoznak vissza: a pontok 60 és 40 pontra osztódnak el az eddigi 70 és 30 helyett. 60 pont szerezhető a tanulmányi eredménnyel és 40 pont a záróvizsgával. Ez a sok kitűnő tanuló miatt fontos, ugyanis a záróvizsgán kapott pontok reálisabb eredményt mutatnak, hiszen az ötös osztályzat kritériumai nem ugyanazok a különböző iskolákban. Most júniusban azonban még a 70:30 arány lesz érvényben, tehát a diákok a teszteken legtöbb 30 pontot érhetnek el, a maximális 70 pontot pedig a tanulmányi eredményük alapján kaphatják meg, abban az esetben, ha minden tantárgyból ötös tanulók lettek 6-tól 8. osztályig.