2024. április 19., péntek
FOCIAJÁNLÓ

Nehéz meccs előtt a Real Madrid

A listavezető, ám az utóbbi időszakban kisebb hullámvölgybe került Real Madridra újabb nehéz mérkőzés vár a spanyol labdarúgó-bajnokságban, mivel vasárnap az ötödik Real Sociedadot fogadja.

Zinédine Zidane együttese kifejezetten rossz hangulatban készülhet a 20. fordulóra, miután szerda este a Celta Vigo ellen nem sikerült továbbjutnia a Király-kupa negyeddöntőjéből. A kiesés azért is meglepő, mert a párharc két meccsen dőlt el, a madridiak a múlt heti hazai első meccsen elszenvedett 2:1-es vereség után a visszavágón csak 2:2-es döntetlent értek el. A bajnoki mérkőzésen előnyt jelenthet Cristiano Ronaldóék számára, hogy a Real Sociedad csütörtök este lépett pályára a kupában, ráadásul a Barcelona vendégeként, s 5:2-es vereséget szenvedett, így minden bizonnyal fáradtabb lesz a fővárosiaknál. A Primera Divisiónban a Real előnye egy pont a második Sevillával, és kettő a harmadik Barcelonával szemben, így akár már egy döntetlen esetén is elveszítheti első pozícióját, igaz, egy mérkőzéssel kevesebbet játszott riválisainál. A Sevilla – amely két fordulóval ezelőtt megszakította a Real Madrid 40 meccses veretlenségi sorozatát – sorozatban hat győzelemnél jár a bajnokságban, és szériáját a kilencedik Espanyol otthonában nyújthatja tovább. A Barcelona szintén idegenben lép pályára, ám a 13. helyezett Betis ellen mellette szól a papírforma.

SZOMBAT

10.00, Arena Sport 3: Brisbane–Western Sydney

13.00, Sport1, Sportklub 2: Villarreal–Granada

13.30, Sport2, Sportklub 1: Liverpool–Wolverhampton (FA-kupa)

13.30, Digi Sport 2, Sportklub 3: Motherwell–Rangers

15.30, Eurosport 2: Werder Bremen–Bayern München

16.15, Sport2, Sportklub 1: Alavés–Atlético Madrid

16.00, Sportklub 3: Chelsea–Brentford (FA-kupa)

17.00, Digi Sport 2, Arena Sport 3: Lyon–Lille

17.00, Arena Sport 2: Burkina Faso–Tunézia (Afrika-kupa)

18.00, Digi Sport 1, Arena Sport 4: Lazio–Chievo

18.30, Sport2: Southampton–Arsenal (FA-kupa)

18.30, Eurosport 2: Bayer Leverkusen–Borussia (M)

18.30, Sportklub 3: Eibar–Deportivo

20.00, Digi Sport 2: Lorient–Dijon

20.00, Arena Sport 5: Rennes–Nantes

20.00, Arena Sport 2: Szenegál–Kamerun (Afrika-kupa)

20.00, Digi Sport 3, Arena Sport 3: Nancy–Bordeaux

20.30, Sport1, Sportklub 1: Leganés–Celta Vigo

20.45, Digi Sport 1, Arena Sport 4: Inter–Pescara

21.30, Sportklub 3: Sporting–Paços Ferreira

VASÁRNAP

7.00, Arena Sport 1: Adelaide United–Wellington

12.00, Sportklub 3: Numancia–Getafe

12.00, Sport2, Sportklub 1: Betis–Barcelona

12.30, Digi Sport 1, Arena Sport 4: Torino–Atalanta

13.00, Sport1, Sportklub 2: Millwall–Watford (FA-kupa)

14.00, Sportklub 1: Cetlic–Hearts

15.00, Sport2: Sutton United–Leeds (FA-kupa)

15.00, Arena Sport 2: Nice–Guingamp

15.00, Digi Sport 1, Arena Sport 4: Sassuolo–Juventus

15.00, Digi Sport 3, Arena Sport 1: Udinese–Milan

15.00, Digi Sport 2, Arena Sport 3: Sampdoria–Roma

15.00, Arena Sport 5: Gent–Club Brugge

15.30, Eurosport 2: Freiburg–Hertha

16.15, Sportklub 2: Espanyol–Sevilla

17.00, Sport2, Sportklub 1: Man. United–Wigan (FA-kupa)

17.00, Arena Sport 1: Kongó–Ghána (Afrika-kupa)

17.00, Arena Sport 3: Toulouse–St-Étienne

17.30, Eurosport 2: Mainz–Borussia (D)

18.00, Digi Sport 1, Arena Sport 5: Anderlecht–Standard Liège

18.30, Sportklub 3: Ath. Bilbao–Sporting Gijón

20.00, Arena Sport 2: Egyiptom–Marokkó (Afrika-kupa)

20.30, Sport1, Sportklub 1: Real Madrid–Real Sociedad

20.45, Digi Sport 1, Arena Sport 3: PSG–Monaco

20.45, Arena Sport 4: Napoli–Parma