2024. április 18., csütörtök

Drágul a víz a községben

A magyarkanizsai képviselő-testület tegnapi ülésén tizenegy rendes és plusz négy napirendi pontot vitattak meg. Ezek többsége az önkormányzat által működtetett és finanszírozott intézmények 2017-es programjáról szólt.

Fotó: Puskás Károly

Fotó: Puskás Károly

Elfogadták a Magyarkanizsai Szociális Központ, a Regionális Szakmai Továbbképző Központ, a Vöröskereszt, a Magyarkanizsa Községbeli Szociális Védelmi Szolgáltató Központ, a Tisza Menti Információs Fejlesztési Központ idei évre szóló munkaprogramjait, továbbá a József Attila Könyvtár megbízott igazgatójának kinevezése is szerepelt a témák között.

A Zentai Történelmi Levéltár képviseletében Fodor István igazgató számolt be arról, hogy a hétezer folyóméter anyagból mintegy 20 százalék az, ami magyarkanizsai vonatkozású, és ami ez évben várhatóan 300 méterrel bővül, aminek jelentős részét e község anyaga teszi majd ki.

A Regionális Szakmai Továbbképző Központ igazgatónőjétől azt tudhattuk meg, hogy az oktatás eredményességének növelése céljából az épület udvarán tudományos park kap helyet, amit folyamatosan bővíteni lehetne szemléltetőeszközökkel, ami hasznos lenne a diákok számára.

Az ellenzék körében vitát váltott ki az ICR meglétének indokoltsága, ugyanis úgy látják, nem hoz érdemleges javulást a helybeliek életébe. Erre reflektálva a polgármester mondta el, hogy technikai szolgáltatást végző intézményről van szó, amelynek célja, hogy a pályázatok megírásával minél több pénz áramolhasson be a község területére.