2024. április 19., péntek
TENISZ – AUSTRALIAN OPEN

Döntőbe csak 35 évesen

Nem történt meglepetés, az Australian Open döntőjébe tegnap három 35 éven felüli teniszező jutott. A férfiaknál Roger Federer öt játszmában verte Stan Wawrinkát, és vasárnap pályafutása összesen 137. döntőjét vívhatja, a nőknél pedig a Williams nővérek, a 37. évében járó Venus és a 35 éves Serena joga a serlegmeccs. Ma 9.30-kor kezdődik a férfi egyéni másik elődöntője, amelyben a spanyol Rafael Nadal és a bolgár Grigor Dimitrov találkozik.

Federer és Wawrinka egyenrangú első játszmájában 3-3 breaklabda maradt kihasználatlanul, végül Roger a 12. játékban nyert. A 17-szeres Grand Slam-bajnok a második játszmát még könnyebben nyerte, azután azonban fordult a kocka. Federer visszaesett, Wawrinka 25 perc alatt robogott végig a harmadik szetten, majd a negyediket breakkel nyitotta. Federer még egyenesbe hozta a játszmát, a 9. játékban azonban Wawrinka harmadik próbálkozásra elnyerte ellenfele adogatását, és egyenlített. A döntő szettben Wawrinkának adódott az első két alkalma, de kihagyta, és a 6. játékban Federer váratlanul breakelt, és az előnyt nem adta ki a kezéből.

A női egyes elődöntőjében a Williams nővérek arattak. Venus három játszmában, mégis könnyen nyert honfitársnője, az első játszma után teljesen visszaesett Coco Vandeweghe ellen, míg Serenának csak 50 percre volt szüksége, hogy legyőzze a torna meglepetését, a horvát veterán Mirjana Lučićot.

A szombati döntőben Serena és Venus 28. meccse következik. Serena vezet 16:11-re, a nagy tornák döntőiben pedig 6:2 a mérleg. Serlegmeccset az amerikai nővérek legutóbb 2009-ben Wimbledonban játszottak a GS-tornákon. Az Australian Openen harmadszor játszanak, 1998-ban a 2. fordulóban Venus, 2003-ban a döntőben Serena nyert. Serena az abszolút csúcsot jelentő 23., Venus pedig a 8. GS-serlegért száll harcba. Ide tartozik még, hogy Venus 36 évesen és 225 naposan a második legidősebb döntős a nagy tornákon, csupán Martina Navratilova volt korosabb, amikor 1994-ben Wimbledonban 37 évesen és 258 naposan lépett fel a zárómeccsen. A döntő további tétje, hogy Serena visszaveheti a ranglista első helyét, Venusnak pedig az esetleges siker a legjobb tíz közé visszajutást jelentené.

A 17 éves budapesti Piros Zsombor továbbra is nagyszerűen szerepel a melbourne-i ifitornán. A magyar teniszező csak három játékot engedélyezett a negyeddöntőben a francia Matteo Martineau-nak, és a döntőért ismét egy franciával, a fél évvel idősebb és a felnőttranglistán már 501. Corentin Moutet-vel játszik.

Az andrézieux-i női ITF-tornán Ivana Jorović a második akadályt is vette, és ma a negyeddöntőben a cseh Tereza Martincovával játszik. 

MELBOURNE. – Az Australian Open elődöntőjében, férfiak: Federer–Wawrinka 7:5, 6:3, 1:6, 4:6, 6:3. Nők, elődöntő: V. Williams–Vandeweghe 6:7, 6:2, 6:3, S. Williams–Lučić 6:2, 6:1. Ifik, negyeddöntő: Piros–Martineau 6:1, 6:2.

RENNES. – A challenger 1. fordulójában: Kamke–Fucsovics 7:6, 4:6, 6:4.

WESTON. – A futures 1. fordulójában: Torebko–Kecmanović 7:5, 6:3.

AKTOBE. – A futures 2. fordulójában: Petrović–Lobkov 6:3, 4:6, 6:3, negyeddöntő: Manafov–Petrovic 6:1, 6:4.

ANDRÉZIEUX. – Az ITF-torna 2. fordulójában: Jorović–Frech 6:4, 6:1.

ANTALYA. – A női ITF-torna 2. fordulójában: Y. Morderger–Pirok 4:6, 6:1, 6:0.