2021. április 18., vasárnap

A megelőzésre kell fektetni a hangsúlyt

Legalább hetven százalékra kell emelni a HPV-védőoltást felvevők számát

A méhnyakrák elleni védelem hete alkalmából tegnap együttes ülést tartott a Tartományi Képviselőház Egészségügyi, Szociálpolitikai, Munkaügyi, Népesedéspolitikai és Gyermekellátási Bizottsága és Nemi Egyenjogúsági Bizottsága. Az ülésen elhangzott, hogy a méhnyakrákos megbetegedés napjainkban kiemelkedő helyet foglal el a halálozási statisztikákban. Szerbia a 2012-ben végzett felmérés alapján Kelet-Európában a második helyen van az elhalálozás, valamint a negyedik helyen az új megbetegedettek számát illetően.
– Évente mintegy 400 nő hal meg méhnyakrákos megbetegedésben, mivel a szerbiai egészségügyi rendszer nem tud megbirkózni ezzel a problémával, attól függetlenül, hogy az orvostudománynak van rá megoldása. A méhnyakrák korai stádiumban felismerhető, és megfelelő kezeléssel akár végleges gyógyulás is elérhető – mondta dr. Tihomir Dugandžija docens, a tartományi egészségügyi titkár helyettese.
A szakemberek az ülésen kiemelték, hogy a méhnyakrák egyik legjobb megelőzési módszere a humán papillomavírus elleni védőoltás. Ugyanis a méhnyakrákot a humán papillomavírus (HPV) okozza. Hangsúlyozták, hogy a tájékoztatáson kívül jobb feltételeket kell teremteni a megelőzés és a gyógyítás tekintetében. Ez magába foglalja az ingyenes védőoltást és az egészségvédelmi törvényben javasolt, elsődleges és másodlagos egészségvédelem összevonásáról szóló törvénymódosításokat.
Annak érdekében, hogy felhívják a nők figyelmét, és rámutassanak a megelőző intézkedések fontosságára, a rendszeres orvosi vizsgálatokra, az ajánlott védőoltásra, az ülésen a következő két döntés született: be kell vezetni és hosszú távon legalább 70 százalékra kell emelni a HPV, humán papillomavírus elleni védőoltást felvevők számát, valamint egész Vajdaságra ki kell terjeszteni a méhnyakrákszűrést.