2024. április 20., szombat

Hagyományos disznótor a topolyai tájházban

Gőzfelhő, szalmatűz, sertésvisítás, és sült szalonna illata fogadta azokat, akik a hétvégén ellátogattak a topolyai tájház udvarára, a hagyományos disznótorra.

Fotó: Sihelnik József

Fotó: Sihelnik József

A rendezvényt a Nagyapáti Kukac Péter Magyar Hagyományőrző és Néprajzkutató Társulat már nem első ízben szervezte meg, ám ez alkalommal valódi „disznóvágásra való” időjárási körülmények is segítették őket. Délelőtt 9 órától várták az érdeklődőket, majd egy szerény pálinkakóstolás után kezdetét vette a disznóvágás. A Nagyapáti Kukac Péter Magyar Hagyományőrző és Néprajzkutató Társulat elnöke, Kovács László a következőképp foglalta össze a rendezvényt:

-Már 2009 óta rendszeresen megszervezzük a hagyományos disznóvágást, amit minden évben nagy érdeklődés övez. Minden évben szép számmal érkeznek az érdeklődők, résztvevők. Ezúttal is vannak külföldi vendégeink, akik Topolya testvértelepüléseiről érkeztek: Gyergyószentmiklósról és Budapest V. kerületéből, Lipótvárosból. Idén az időjárás is nekünk kedvez, mert a hideg és a hó a régi korok disznóvágásait idézi. Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok, gyerekek megismerjék a régi hagyományokat. Ezekhez pedig hozzá tartozik a disznótor is, ami dédszüleink idejében valóságos ünnepnek számított. Összegyűlt a család, rokonság, szomszédság, és együtt dolgoztak, beszélgettek. Közelebb kerültek egymáshoz. Ezt szeretnénk becsempészni a mai rohanó világba, amikor már csak kevés idő jut arra, hogy valóban elbeszélgessenek az emberek. A disznót hagyományos módon dolgozzuk fel. Leforrázzuk, megkopasztjuk, szalmával pörköljük. Hagyományos disznótoros reggelit készítünk, vagyis sült szalonnát, sült disznóvért hagymával, sült májat, és zsíros kenyeret. A sertésből hurkát és kolbászt készítünk. A szalonnát pedig sózzuk és füstöljük, ahogy régen csinálták, mikor még nem volt fagyasztó, hűtőszekrény. Valóban jó alkalom ez arra, hogy az idősebbek felidézzék a régi kort, valamint a fiatalabb generáció bepillanthasson egy kicsit a múltba, a régi szokásokba.

„Nevessetek, hogy vastagabb legyen a szalonna!” Az egyik idősebb résztvevő mondta ezt, felidézve a gyermekkorát, a régi disznótorokat, mikor a böllér szájából nem egyszer hallotta az előbbi mondatot. Idén is sikeres volt a rendezvény, és sikerült felidézni, közelebb hozni a múltat, a hagyományokat.