2024. április 18., csütörtök
LABDARÚGÁS

A TSC labdarúgói már javában készülnek a tavaszi idényre

A saját nevelésű fiatalok kiemelkedően sikeresek

A zord idő nem akadályozta meg a topolyai labdarúgókat abban, hogy január 16-án megkezdjék a felkészülést a tavaszi idényre. Hamarosan az első barátságos előkészületi mérkőzéseket is lejátsszák. Palágyi Szabolcs, a TSC sportigazgatója elmondta, az előző évek sikeres gyakorlatával összhangban már december 16-a óta minden játékos személyre szabottan edzett, hogy megfelelő erőnléte legyen a csapat minden tagjának a közös edzésprogramok során. Most a hét két napján kétszer, a többi napokon egyszer edzenek. Palágyi bízik abban, hogy a korábban is sikeres speciális előkészületi program tavaszra ismét meghozza majd az eredményét. Az átigazolási időszak még tart, valószínű, hogy 4-5 játékos távozik, ugyanakkor erősítések is érkeznek. Elsősorban a támadósort erősítik. Emellett – szintén az előző évek sikeres gyakorlatával összhangban – a legeredményesebb saját nevelésű fiatal játékosokat bekapcsolják a felnőttcsapat előkészületeibe. Az 1998-as és ’99-es generációból hárman edzenek a felnőttekkel, és ők majd az előkészületi mérkőzéseken is lehetőséget kapnak „élesben” bemutatkozni.

A TSC a III. ligában, a táblázat ötödik helyén várja a tavaszi folytatást. A sportigazgató szerint az ősszel egy kicsit hullámzó volt a gárda teljesítménye, de az utóbbi néhány fordulóban már magára talált a csapat. Az utolsó őszi fordulóban a TSC 3:0 arányban nyert a belcsényi Cement ellen. Az első tavaszi ellenfél pedig hazai közönség előtt a verseci gárda lesz majd. A dél-bánátiak a táblázat nyolcadik helyén várják a folytatást.

Komoly, kemény munka zajlik megfelelő szakmai vezetéssel, ami a szakvezetés reményei szerint tavaszra meghozza majd a gyümölcsét. Az optimizmusra Palágyi szerint az adja a legtöbb okot, hogy a serdülők, a kadétok és az ifik rendre kiváló teljesítményt jegyeznek. A serdülőcsapat az eddig elért eredményei alapján valószínűleg az ország legjobb csapatait felsorakoztató legmagasabb rangfokozatban folytathatja majd a szereplését. A szakvezetés elégedett az edzők munkájával, ezért ezen a téren nem lesznek változások. A TSC sportigazgatója azt is elmondta, hogy a község területén működő valamennyi klubnak segíteni szeretnének abban, hogy a munka színvonalát emelni tudják. Közismerten a Bajsa csapatával ápolják a legszorosabb kapcsolatot, s a testvéregyesületükben edzőcsere történt. Branislav Bulatovićot alkalmazták edzőnek, aki korábban a Zenta és az adorjáni Tisza csapatával is szép sikereket, jó eredményeket ért már el.

Palágyi elmondta még, hogy az idén is megszervezik majd az eddig is már sikeresnek bizonyult nemzetközi tornákat. Negyedszer rendezik meg a TSC-kupát, valamint Bajsán ezúttal is – már tizenötödik alkalommal – megszervezik a Sat-Trakt-kupát fiatal hazai és magyarországi labdarúgókból álló csapatok részére.