2024. április 18., csütörtök
Magyar kultúra napja – 2017

Angyalszólítgatás

Vakolat

érett gyöngyvirág

a púderdobozban

Scylla és Charybdis között újra csak

libafos

(Fehér Kálmán, Fürjvadászat, Forum Könyvkiadó,1971.)

Jó helyen vagyunk. Ahogy a költő mondja Scylla és Charybdis, a valami és a semmi között. Tesszük a dolgunkat. Angyalokat szólítgatunk a libalegelőkön. Veronika kendőjében keressük önmagunkat és megváltásunkat. Péter László sem teszi másként. Honlapja szerint:

Ne a múltad határozza meg hogy ki vagy. De legyen része annak, amivé válsz. KERESD AZ ANGYALT!

Mert őrangyal mindenkinek jár. Az égi seregek vezérei Gábriel, Mihály, Rafael és sok-sok angyalközlegény jár a téli égbolton. Vannak vakmerő emberek, akik fölött kettő is száll. De arra is volt már példa, hogy élt e földön ember, akinek nem jutott angyal, amikor osztották. Hallottam olyanról is, aki elvesztette őrangyalát. Végül vannak, akik őrizetlenül járnak. Na, ezekből lesznek földi életükben a bolyongók, a füvesasszonyok, a csontkovácsok, a gombagyűjtők, a bábaasszonyok, a falusi zenészek, a csendes bolondok, a kéjtáncosok, a bohócok és hullamosók. Azt mesélik, hogy volt közöttük mesemondó, ráolvasó és egy mézeskalácsos is. Ők a próbaangyalok. Az égi seregek munkaszolgálatosai, akik fegyver és szárnyak nélkül szolgálnak e földi létben. Idővel elfáradnak. Megesik, hogy megsántulnak, néha kedvüket szegik, néha meg szárnyukat törik. Egy vidéki harangozó szerint, azt hiszem Pámel Jani bácsi volt, ők a művészek, akik világi szemünk előtt élik kettős életüket. Ők azok, akik Jákobként naponta megbirkóznak az igazi angyalokkal vagy a démonokkal. Ha keretre feszíti magát, Péter László is így tesz. Arcképei bizonyítják, a rajz életállapot. Amíg megragad és papírra fektet egy arcot, addig saját tükrében is megvillantja. Mégis, grafikusnak nevezni kevés, hiszen magatartásában, alkotói tevékenységében, írásaival, illusztrációival, gondolkodásával, életével több mint, amennyit egy műfaj keretei megszabnak. A grafika kiindulópont és a visszatérő menhelye is.

Tudjuk, a művészet nem az igazsággal hál, hanem valahol az Isten és az ördög között, saját fényében és saját árnyékában veti meg ágyát. Önmagában. Ez a vánkos nem mindig ott van, ahol naponta felébred az ember.

A művészet nem a táblaképpel kezdődik, és nem is azzal ér véget. A művészet, maga az ember, minden harmóniájával és disszonanciájával. Hallgatózni kell a kívül és belül, egyaránt.

Péter László Székelykevén született 1958-ban. Az általános iskolát szülőfalujában végzi. A pancsovai gimnázium után a belgrádi Iparművészeti Főiskolára kerül, ahol 1983-ban fejezi be tanulmányaimat a grafikus-festő szakon.

1984-ben tagja lettem a Vajdasági Képzőművészek Szövetségének.

1990-ig felváltva dolgozik, hol szabadúszóként, hol rajztanárként.

1976-tól 1991-ig állandó résztvevője a temerini művésztelepnek, a TAKT-nak. Több Vajdaságban és Magyarországon megjelent könyv illusztrátora, illetve címlaprajzolója. 1986-tól kevés kivétellel csak

önálló tárlatokon jelenik meg. Installációk építésével 1988 óta foglalkozik.

1991-től Magyarországon él.