2024. április 20., szombat

Jelentősen csökkent a búza vetésterülete

A jelenlegi hótakaró nem elég vastag ahhoz, hogy megvédje a növényeket

A topolyai és környékbeli gazdák búza helyett mind többen termesztenek olajrepcét. A szélsőségesen hideg időjárás feltehetően károkat okoz mindkét kultúra esetében. Az esetleges fagykárok azonban majd csak azután válnak nyilvánvalóvá, ha tartósan megenyhül az időjárás.

A nagy hideg károkat okozhatott az olajrepcének is (Tóth Péter felvétele)

A nagy hideg károkat okozhatott az olajrepcének is (Tóth Péter felvétele)

A január eddig eltelt részében tapasztalt hideg idő valószínűleg nem hatott jól az őszi kalászosok és a topolyai – kishegyesi határban mind nagyobb területeken termesztett olajrepce fejlődése szempontjából sem. Az esetleges fagykárok azonban majd csak azután válnak nyilvánvalóvá, ha tartósan megenyhül az időjárás. Bábi Lajos mezőgazdasági mérnök, a topolyai Gazdakör elnöke elmondta, becslése szerint idén 40 százalékkal csökkent a búza vetésterülete a község határában. Ennek elsősorban anyagi okai vannak, ugyanis a kenyérgabona termesztése többnyire nem kifizetődő. Akik aratáskor nem adták el, hanem raktározták, annak a reményében, hogy most jobb árat kaphatnak, esetleg annyival tudják most drágábban értékesíteni a kenyérnekvalót, amennyibe a raktározása került. Ezért nem is kell csodálkozni, hogy a termelők inkább a jövedelmezőbb kultúrák, például az olajrepce termesztésére váltanak. A repce még az elvetése előtt leszerződhető, és az árát euróban fixálják, talán ezért lehet vonzó, valamint azért, mert viszonylag sikeresen lehet termeszteni ezen a tájon is. Most azonban, ahogyan a búza estében, így az olajrepcénél sem lehet még tudni, mekkorák a fagykárok. Bábi szerint mínusz 10 fokig még jól viseli ez a növény az alacsony hőmérsékletet, de a közelmúltban mínusz 18 fokot is mértek Topolyán, ami már árthatott a repcének is. Az sem mindegy, hogy ezt az olajnövényt milyen fejlődési fázisban érte a hideg. A Gazdakör elnöke szerint ugyanis a túl kicsi, és a túlfejlett növények is jobban megsínylik az extrém hideget. A tapasztalatok szerint a legjobban a 7-8 centiméteres növények vészelik át a nagy hideget. A túl nagy növényeket láthatóan derékba törte az idő, a fejletlen növények pedig szintén nem élik túl a nagy hideget.

A hamarosan aktuálissá váló fejtrágyázással kapcsolatban Bábi elmondta, hogy körültekintően kell eljárni majd a búza esetében, és érdemes elvégeztetni a talajelemzést, hogy a termelő tisztában legyen azzal, mennyi nitrogén hiányzik a talajból a gabonafélék optimális fejlődéséhez. A fejtrágyázást fele-fele arányban javasolja UREA típusú műtrágya és ammónium nitrát kiszórásával elvégezni. Az AN ugyanis gyorsan felszívódik, így már március elején segíthet a fejlődésben esetleg elmaradt gabona növekedésében, míg a lassabban felszívódó UREA később fejti ki kedvező hatását. Bábi szerint egyébként csak a búzára nagyon kedvező tavaszi időjárás esetében sikerül majd idén jó terméseredményeket elérni. Nagyon sokan vetettek ugyanis még az optimális vetési periódust követően novemberben is, a kevésbé fejlett gabona pedig sokkal nehezebben viseli a nagy hidegeket. A fajtabemutatókon a magnemesítők és forgalmazók ugyan azzal reklámozzák az egyes fajtákat, hogy jól tűrik az alacsony hőmérsékleteket is. Ez viszont csak akkor igaz, ha a növények a tél beállta előtt már eléggé meg tudtak erősödni, a jelenlegi hótakaró pedig nem elég vastag ahhoz, hogy megvédje a növénykéket.