2024. március 29., péntek

Mind nehezebb átjutni a határon

A téglagyárban ismét tartózkodnak migránsok – Tavankútra is folyamatosan érkeznek
Társalgás az udvaron

Társalgás az udvaron

Ismét vannak migránsok az egykori téglagyárban. Ottjártunkkor mintegy félszáz fiatal tartózkodott ott, de folyamatosan érkeztek újak, hátizsákkal, pokrócokba burkolva. Egyesek a bevásárlásból tértek vissza, mások pedig éppen a határról érkeztek. Az udvaron kisebb csoportokban beszélgettek, míg két helyiségben tüzet gyújtottak és a tűz köré gyűlve melegedtek. Néhányukkal, akik beszéltek angolul, sikerült szót értenünk.

Esan és Imdad Ali testvérpár. Esan tizennyolc, Imdad pedig húszéves. Pakisztánból érkeztek.

– Két napja vagyunk Szabadkán, előtte hat hónapig Belgrádban voltunk. Szerbiában tartózkodásunk óta tíz alkalommal próbáltunk átjutni a határon, de sajnos sikertelenül. Legutóbb, igaz, sikerült átjutni, de egy kilométerre jutottunk csak el Magyarországon, onnan küldtek vissza bennünket. Az elmúlt két napban még nem próbálkoztunk határátlépéssel, de a mai napon megpróbáljuk, ha nem sikerül, visszamegyünk a belgrádi táborba, mert hallottuk, hogy ismét nagy hidegek lesznek – tudtuk meg a pakisztáni testvérpártól.

U ciglani pored vatre (Fotó: Gergely Árpád)

A téglagyárban a tűz mellett

Umar Afganisztáni. Öt hónapot töltött Belgrádban, ma érkezett Szabadkára, mint mondta, még ma megpróbál átkelni a határon Magyarországra. Bízik benne, hogy sikerrel jár, és hamarosan eljut valamelyik nyugati országba.

Saeed pakisztáni állampolgár. Megmutatta a szabadkai rendőrség határrendészeti osztálya által kiadott végzést, amelynek értelmében személyes okmányok hiányában, ami igazoltatáskor derült ki január 17-én a buszállomáson, kiutasították Szerbiából. A végzés értelmében tíz napon belül el kell hagynia Szerbiát, és egy évre kitiltották az országból.

Sami huszonhat éves, Pakisztánból indult el, negyvennyolc napja tartózkodik Szerbiában, Szabadkára a napokban érkezett. Kétszer próbált átjutni a határon, sikertelenül.

– A táborba nem mehetek, mert nincsenek okmányaim. Ha sikerül átjutnom a határon, Svájcban csatlakozom a családomhoz – mondta Sami, a pakisztáni migráns.

A napokban több migránst láthatunk a városban, az erős fagyok után ismét csapatostul érkeznek a fővárosból. A határközeli, tavankúti erdőben is többen várják az éjszakát, hogy az éj leple alatt belépjenek az unióba. Elmentünk Tavankútra, ahol Tome Vojnić Mijatovtól, a tavankúti helyi közösség elnökétől a faluban aktuális migránshelyzetről érdeklődtünk.

– Jelenleg is vannak migránsok a határ mentén az erdőben, habár mindenki tudja, hogy a határon nem lehet átmenni, ha esetleg sikerül átjutniuk, akkor is visszaküldik őket, mégis próbálkoznak. A központban lévő parkban is tüzet gyújtottak, hogy megmelegedjenek, még szerencse, hogy nem kaptak lángra az ott lévő óriásfenyők. A rendőrség felkérésére igyekszünk kedvesek lenni a migránsokhoz, mert akkor ők sem nyilvánítják ki agressziójukat. Az erdész elmondása szerint Tavankúton az erdőben rengeteg szemetet hagytak a migránsok. Miután leesett a hó, mindent betakart, most már csak a legújabb nyomok láthatóak, több helyen tüzeltek, ezt az égett fadarabok és a hamu bizonyítja. A lakosság inkább a migránsok megjelenésétől tart, ha csoportosan megjelennek a faluban amikor bevásárolni mennek. A boltosok szóltak, hogy nem hajlandók sorban állni, és a vásárolandó élelmiszereket is felbontják és eszegetik, még mielőtt kifizetnék. A lakosság részéről nem érkezett bejelentés birtokháborításról, csak elhagyatott házakba mentek be, ott gyújtottak tüzet és melegedtek–mondta Tome Vojjnić Mijatov.

Antun Pašić erdész a Csikériai erdőben, valamint egy lakatlan házban megmutatta a migránsok által hagyott nyomokat, közben beszélt az általa tapasztalt szokásaikról is.

– Amíg nem lett felhúzva a kerítés, a migránsok csak átutazóban voltak a Tavankúti erdőben, de mióta van kerítés, hosszabb ideig tartózkodnak itt. Amikor kimondottan hideg volt, nem láttam őket az erdőben, valószínű, hogy a befogadóközpontban tartózkodtak. Tizenöten-húszan verődnek össze egy csapatba, többnyire a húszas éveikben járó férfiakról van szó, éjjel próbálkoznak a határátlépéssel, nappal pedig az erdőben húzzák meg magukat – mondta az erdész.

A szabadkai autóbusz-pályaudvaron megtudtuk: a migránsok délután fél hat és fél nyolc között érkeznek Belgrádból. Csoportosan jönnek, buszonként gyakran tizenöten-húszan. Többnyire a húszas éveikben vagy a harmincas éveik elején járó fiatal férfiak. Gyakran előfordul, hogy délután öttől csaknem egy egész busznyi migráns utazik Horgosra. Ha nem sikerül átjutniuk Magyarországra, visszatérnek a buszállomásra, majd később ismét próbálkoznak.