2024. március 28., csütörtök
TENISZ

Troicki második maratonija

A három szerbiai közül tegnap kettő jutott be a 3. fordulóba. Mint ahogyan azt feltételezni is lehetett, Dušan Lajović simán kikapott Jo-Wilfried Tsongától, viszont Jelena Janković és Viktor Troicki érvényesítették a papírformát. Előbbi két játszmában, a vártnál is könnyebben győzte le a német Julia Görgest, utóbbi pedig újra ötszettes maratonit vívott, végül azonban nyerni tudott az olasz Paolo Lorenzi ellen. Ma Novak Đoković lehet a harmadik továbbjutó, ha a hajnali 5 órára kiírt meccsen a jóslatoknak és az erőviszonyoknak megfelelően le tudja győzni az üzbég Denisz Isztomint.

Janković és Troicki ezzel megtették azt, amit a sorsolás nekik szánt, és holnap már egészen komoly ellenfelekkel találják magukat szemben. Janković az orosz Szvetlana Kuznyecovával játszik, aki ellen 8:6-ra vezet. Az orosz az esélyes, de Jelena győzelme sem lenne csoda. Troickinek még nehezebb a dolga, hisz a 2014-es bajnok Stan Wawrinkával játszik, akivel 0:7 a mérlege, s csak salakon nyert két játszmát. Idén már játszottak, Brisbane-ben Wawrinka győzött.

A nap meccsén az olasz Andrea Seppi öt játszmában, teljesen megérdemelten győzte le az egyesek szerint a serlegre is érett, 14. kiemelt ausztrál Nick Kyrgiost. Lehet, hogy a megérdemelt itt túlzottnak hangzik, viszont helytálló, nemcsak azért, mert Seppi 0:2-ről és a döntő játszmában meccslabdát is mentve nyert, hanem mert Kyrgios ismételten bizonyította, hogy semmilyen tiszteletet nem érez sem az ellenfél, sem pedig a játék iránt. Az ausztrál ugyanis az 5. játszmában 5:6-nál látványos, de teljesen felesleges, riválisát becsmérlő láb közötti ütéssel élt. Ekkor, igaz, még mentette a meccset, de Seppi, amikor másodszor adogatott a meccsért, már nem hibázott.

Kyrgioson kívül kiesett a 7. kiemelt horvát Marin Čilić és az amerikai John Isner is, viszont Federer, Berdych, Nisikori, Murray és Wawrinka vette a második akadályt is. Közük ketten holnap már meg is mérkőznek egymással, Federer és Berdych csatája lesz a 3. forduló rangadója.

A nőknél bukott a spanyol Carla Suárez és az olimpiai bajnok Monica Puig is, míg Angelique Kerber, Garbiñe Muguruza és Venus Williams továbbléptek – az első kettő nem kimondottan könnyen.

Györe László nagyszerűen kezdett, hat ásszal nyerte meg az első játszmát, amikor azonban a cseh Lukáš Rosol breakkel nyitotta a másodikat, már megállíthatatlannak bizonyult. Filip Krajinović tavaly szeptember 1-jén Comóban Adrian Ungurtól kapott ki, majd sérülés miatt három és fél hónapos kényszerpihenőn volt. Tegnap Koblenzban visszatért, és vissza is vágott Ungurnak. A zombori játékos következő ellenfele éppen Rosol lesz.

MELBOURNE. – Az Australian Open 2. fordulójában, férfiak: Troicki–Lorenzi 6:3, 1:6, 7:6, 3:6, 6:3, Tsonga–Lajović 6:2, 6:2, 6:3, Murray–Rubljov 6:3, 6:0, 6:2, Federer–Rubin 7:5, 6:3, 7:6, Tomić–Estrella 7:5, 7:6, 4:6, 7:6, Wawrinka–Johnson 6:3, 6:4, 6:4, Nisikori–Chardy 6:3, 6:4, 6:3, Seppi–Kyrgios 1:6, 6:7, 6:4, 6:2, 10:8, Berdych–Harrison 6:3, 7:6, 6:2, Evans–Čilić 3:6, 7:5, 6:3, 6:3, Sock–Hacsanov 6:3, 6:4, 6:4, Querrey–De Minaur 7:6, 6:0, 6:1, Darcis–Schwartzman 6:3, 6:3, 2:6, 6:4, Lacko–Sela 2:6, 6:3, 6:2, 6:4, M. Zverev–Isner 6:7, 6:7, 6:4, 7:6, 9:7, Zsaziri–Bublik 6:2, 6:3, 7:5. Nők, 2. forduló: Janković–Görges 6:3, 6:4, Kerber–Witthöft 6:2, 6:7, 6:2, Barty–Rogers 7:5, 6:1, V. Williams–Vögele 6:3, 6:2, Muguruza–Crawford 7:5, 6:4, Vandeweghe–Parmentier 6:4, 7:6, Bouchard–Peng 7:6, 6:2, Kuznyecova–Fourlis 6:2, 6:1, Cirstea–Suárez 7:6, 6:3, Riske–Zsang 7:6, 4:6, 6:1, Szevasztova–Kučová 6:3, 6:4, Szvitolina–Boserup 6:4, 6:1, Duan–Lepcsenko 6:1, 3:6, 10:8, Barthel–Puig 6:4, 6:4, Pavljucsenkova–Vihljanceva 6:2, 6:2, Kr. Plíšková–Begu 6:4, 7:6.

KOBLENZ. – A challenger 1. fordulójában: Krajinović–Ungur 4:6, 6:3, 6:4, Rosol–Györe 4:6, 6:2, 6:4.

ANTALYA. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Radanović–Sztamatova 6:1, 3:6, 6:2, Pirok–Mu 7:6, 3:6, 6:4.

ORLANDO. – A női ITF-torna selejtezőjének döntőjében: Levasova–Lukács 6:1, 7:6.