2024. március 29., péntek

Több kilométeres kamionsor a horvát átkelőnél

Az utak döntő többsége járható az országban – Csak téli felszereléssel induljunk el otthonról

A szerbiai határátkelőkön megnövekedett a várakozási idő a teherforgalom számára, a Szerbiai Autós-Motoros Szövetség (AMSS) tájékoztatása szerint míg Kelebiánál mintegy négy órát kellett várakozniuk a kamionosoknak, addig Horvátország felé Batrovcinál ez a várakozási idő elérte a 13 órát is. Több kilométer hosszúságú sor alakult ki. Šidnél lényegesen jobb volt a helyzet, 2–3 óra alatt tovább haladhatott a teherforgalom. A személyforgalom terén nem voltak nagyobb fennakadások, átlagban fél órás várakozási idővel kellett a gépkocsival közlekedőknek a határon számolniuk.

Bár csütörtök délután és este már csak az ország déli és délkeleti tájain havazott, voltak fennakadások a közlekedésben a felelőtlen vezetők miatt, akik téli felszerelés nélkül indultak útnak, s lecsúszással vagy a forgalom egyéb módon történő akadályozásával nehezítették a többiek közlekedését. Az utak tisztítását a szél, a hóátfúvások és a jegesedés is akadályozta. A szövetség munkatársai arra szólítottak fel mindenkit, hogy csakis téli felszereléssel vegyen részt a forgalomban.

Útlezárások, elsősorban a hóátfúvások miatt, Dél–Szerbiában voltak, így nem használhatták a vezetők a Boljevac–Rtanj–Soko Banja szakaszt sem.

Járhatók a hegyvidéki üdülőközpontokba vezető utak, s nincsenek gondok a első és másodrendű utak többségével. Tutin, Novi Pazar és Sjenica környékén továbbra is erősek a széllökések, ami hótorlaszok kialakulásának a veszélyét hordozza magában.