Pénznyelők

Úgy tűnik, teljesen hiábavaló a – magát függetlennek tartó – pénzügyi tanács elnökének szinte menetrendszerű időközökben történő megnyilatkozása, mert alapjában véve a gyakorlatban semmi sem zajlik. Természetesen azokról a közvállalatokról van szó, amelyek hosszú évek óta már nem is talicskával, hanem kamionokkal hordják ki a pénzt az ország kincstárából. Pavle Petrović ugyanis szinte „rágja a fülét” a kormánynak, hogy tegyen már valamit a villanygazdasággal, a Srbijagasszal, a bori bányamedencével, a Szerbia Utaival és a Resavica mélyművelésű szénbányával, mert ez a három közvállalat felemészt minden pénzt, amit az ország vezetésének különféle megszorításokkal sikerül megtakarítania.

Mellesleg a pénzügyi tanács elnöke már évek óta szorgalmazza a közalkalmazottak számának csökkentését is, hiszen ma már úgyszólván mindenki tudja, hogy a pártalapú foglalkoztatás óriási ellensúlyt jelent az ország pénzügyi helyzetének rendezését illetően. Ezt a problémát már többször szóvá tették a nemzetközi pénzintézetek képviselői is, s a kormány a velük folytatott tárgyalásokon rendre megígérte, hogy intézkedni fog, de eddig csak az történt, hogy a nyugállományba vonultak helyére nem(?) vettek fel senkit.

Eredetileg arról volt szó, hogy néhány (hány?) év alatt 75 000 alkalmazottól szabadulnak meg, majd kiderült, hogy fájdalommentesen csak egyharmadukat törölhetik le a fizetési listákról.

Ennél azonban sokkal nagyobb gondot jelent a fent említett öt közvállalatnak az elmúlt években felhalmozott adóssága, amely napjainkban már elérte a hárommilliárd eurót, vagyis az egyéves nemzeti össztermék értékének a tíz százalékát.

A torkig eladósodottak névsora élén – természetesen – az érinthetetlen igazgató által vezetett Srbijagas áll az ő 150 milliárd dinárjával, őt követi 103 milliárd dinárral a villanygazdaság. A Szerbia Utai 23, a Resavica szénbánya 17,6 milliárddal „lóg”. A dicstelen listát 3,3 milliárddal a bori bányamedence zárja.

Az igazság érdekében azonban azt is el kell mondani, hogy a két legfontosabb energiahordozóval gazdálkodó vállalat mérleghiánya nagymértékben azoktól a „kollégáktól” ered, akik már csak az Isten tudja, hogy mióta nem fizetnek az elhasznált földgázért és az elektromos energiáért. Miközben a háztartásokat már 5 ezer dináros hátralék miatt lekapcsolják, a nagy állami vállalatok, mint például a pancsovai vegyi művek, a milliárdos adósságuk ellenére is vígan élnek. Mi több, a szakszervezetük szinte folyamatosan bérfejlesztést követel.

Éppen ezeknek a cégeknek a gazdálkodásával kapcsolatosan nemrég látott napvilágot a dicsekvés, hogy a múlt évet veszteség nélkül zárták. Ez azonban csak amolyan féligazság, mert kizárólag a 2016-os esztendő gazdálkodási adataival trükköznek. Arról sem ők, sem a „gazdájuk”, vagyis az állam egyetlen szót sem ejt, hogy mekkora a korábbi években felhalmozott veszteségük. Nem is szólva arról, hogy időnként százmillió eurós nagyságrendű hiteleket vesznek fel, és ezért nem ritkán az állam vállalja a felelősséget.

Persze ezeket a problémákat egy komoly és kifizetődő magánosítással – esetleg – meg lehetne oldani, de a politikusok legtöbb esetben azzal hárítják el ennek lehetőségét, hogy nemzeti szempontból stratégiai fontosságú ágazatokról van szó, amelyek külföldi kézbe adása erősen sértené az ország szuverenitását. Ebben is van igazság, de nem a teljes. A valódi okok között azonban (mélyen megbújva) ott találhatjuk a politikai elit rettegését, hogy ha egyik-másikuknak nem jut hely a minisztériumban, akkor „jó lesz” egy busásan fizető állás a hosszú évek óta az adófizetők pénzét folyamatosan nyelő bármelyik közvállalatban. És az sem számít, ha az illetőnek fogalma sincs az illető cég működéséről.