2024. március 29., péntek

Szijjártó: a horvát kormánynak a Mollal kell megegyeznie

A horvát kormánynak a Mollal kell megegyeznie az INA ügyében - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek szerdán azzal kapcsolatban, hogy a horvát kormány visszavásárolná a Mol részesedését az INA-ban.

Kifejtette: "olyan van, hogy egy ország privatizációs stratégiájában változás történik, ezt megértjük, hiszen Magyarország esetében is volt már ilyen". A tárgyaló feleknek azonban tisztában kell lenniük azzal, hogy "amennyi pénz az INA-ba történt horvátországi befektetések miatt elhagyta Magyarországot, legalább annyinak vissza is kell érkeznie az INA-részesedés visszavásárlása esetén" - magyarázta.

A külügyminiszter hangsúlyozta: összességében a horvát kormánynak a Mollal kell megegyezésre jutnia.

Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök december 24-én jelentette be, hogy vissza fogják vásárolni a Mol INA-részvényeit. A horvát kormány azután döntött így, hogy a Mol megnyerte a horvát állammal szembeni döntőbírósági eljárást. A Vecernji List című horvát napilap a múlt héten írt arról, hogy vita alakult ki a horvát kormánykoalíció két pártja között, hogy miből vásárolják vissza az INA horvát olajipari vállalat részesedését a Mol Nyrt.-től.

A Mol 2003-ban, az INA privatizációja során szerzett 25 százalék plusz egy részvény mértékű részesedést a horvát olajvállalatban. 2009-ben a Mol megállapodást kötött a horvát kormánnyal, amellyel a Mol irányítói jogokat szerzett az INA-ban, és átvette a horvát vállalat gázüzletágát. Jelenleg az INA 49,08 százaléka a Molé, 44,84 százaléka a horvát államé.