2022. január 27., csütörtök

Beszélgetőpartnerek nélkül

Nem tudni, hogy a hétvégén történtek után milyen sors vár a brüsszeli párbeszédre

A hétvégi vonatbotrányt követően a legtöbben azzal foglalkoznak, hogy a történtek fényében vajon hogyan folytatódik a Belgrád és Pristina között Brüsszelben zajló párbeszéd. Johannes Hahn bővítési és szomszédságpolitikai biztos értékelése szerint a történteknek nem lenne szabad befolyásolniuk a dialógus jövőjét, illetve az eddigi megállapodások alkalmazását. Jó lenne, ha a felek előre tekintetének és nem vissza – jegyezte meg a brüsszeli politikus, aki nem volt hajlandó értékelni Tomislav Nikolić elnök kijelentését, hogy szükség esetén Szerbia kész Koszovóba vezényelni a hadsereget.

PRISTINA AZ AKADÁLY

Milovan Drecun, a képviselőház Koszovó-ügyi Bizottságának elnöke kicsit sem bizakodó a párbeszéd jövőjével kapcsolatban. Szerinte a pristinai fél semmit nem tesz a párbeszéd folytatása érdekében, folyamatosan nyomást gyakorol Belgrádra. Erről szombaton – fejtette ki – mindenki meggyőződhetett, amikor a koszovói hatóságok felfegyverkezett alakulatokkal vártak egy személyszállító vonatot. Pristinának az a célja, hogy megkaparintsa Észak-Koszovót és annak a területére is kiterjessze hatalmát – véli Drecun, aki arról is meg van győződve, hogy Pristina hosszú időn át tervezte a fegyveresek kivezénylését.

– Milyen párbeszédről beszélünk? Ha puskákkal, golyószórókkal és páncélozott járművekkel akadályozzák a szerb lakosság mozgásszabadságát és egy átlagos személyvonat útját, akkor nem beszélhetünk dialógusról. Pristina mindent megtesz a párbeszéd megakadályozása érdekében, és a szerb községek közösségét sem hajlandó megalakítani. Ilyen körülmények között és amikor tudjuk, hogy Pristinának tervei vannak Észak-Koszovóval, nem beszélhetünk a kapcsolatok rendezéséről – fejtette ki Drecun.

A politikus szerint a dolgok alakulása nagymértékben az USA-tól függ, ezért érdeklődéssel várja az új államvezetési struktúrák megalakítását.

Kosovska Mitrovica felé indul Belgrádból a vonat (Beta)
Kosovska Mitrovica felé indul Belgrádból a vonat (Beta)

AZ USA NAGYKÖVETSÉGE A FELELŐS

Aleksandar Vulin munkaügyi és szociálpolitikai miniszter, a Szocialisták Mozgalmának elnöke számára nem fér hozzá kétség, hogy a vonatbotrányért részben az USA, azaz annak pristinai nagykövetsége a hibás. Az USA koszovói nagykövetsége nem a béke őrzője, hanem még magyarázatot is talál a fegyveres erőszakra, és a brüsszeli megállapodás megsértését szorgalmazza – fejtette ki Vulin azt követően, hogy az USA pristinai nagykövetségének sajtófelelőse közölte: Koszovó saját maga rendelkezik határai felett. A nagykövetség támogatja a vonat megállítását – tette hozzá a sajtófelelős.

Vulin szerint a ROSU különleges rendőri alakulatot nem a vonat megállításának céljából rendelték Jarinjéra, hanem azért, hogy összetűzést generáljanak. Ha valóban összetűzés történt volna, biztosan vér folyt volna – mondta Vulin, majd megismételte, hogy Aleksandar Vučić miniszterelnök bölcsen, bátran és felelősségteljesen járt el, amikor szombaton visszatérésre utasította a Belgrádból Kosovska Mitrovicára tartott vonatot. A békéhez két félre van szükség, a háborúhoz viszont csak egyre – emelte ki a hatalmi politikus. 

FELELŐTLEN NYILATKOZAT

Dragan Šutanovac, a Demokrata Párt elnöke – aki 2008 és 2012 között a védelmi tárcát vezette – felelőtlennek tartja Tomislav Nikolićot, amiért vasárnap közölte: ha indokoltnak tartja, Koszovóba vezényli a hadsereget. Az ehhez hasonló uszító nyilatkozatok biztosan nem járulnak hozzá a feszültségek csillapításához, sőt, csak mélyítik a felek közötti ellentéteket – hangsúlyozta Šutanovac.

– Nikolić mások gyermekeit küldené háborúba, mások gyermekeit küldené a halálba. Egy olyan háborúba küldené őket, amelyet Szerbia eleve elveszítene. Ehhez képest ő maga a kilencvenes években a harctereken szakácsként próbálta ki magát, pedig akkor csetnikvajda volt – mondta Šutanovac. 

A KFOR NEM ILLETÉKES

A KFOR nem volt illetékes a személyszállító vonat ügyében, ez a kérdés és ez az ügy kizárólag Belgrád és Pristina hatáskörébe tartozik – nyilatkozta tegnap Max Barbacini, a KFOR sajtófelelőse. A folytatásban a kedélyek csillapítására, valamint a párbeszéd folytatására kérte a feleket. Újságírói kérdésre válaszolva a katonai tisztségviselő elmondta, egyelőre nem beszéltek érdemben a KFOR alakulatainak megerősítéséről. A NATO békefenntartó alakulata bármilyen kihívásra képes válaszolni, és eleget tesz az 1244-es határozatban feltüntetett feladatainak – nyomatékosította Barbacini.