2024. március 29., péntek
In memoriam

Búcsúsor nélkül távozott Nagy Gy. József kollégánk

A Magyar Szó 72. évfordulójának ünnepségén találkoztunk utoljára december 22-én. Azzal váltunk el, hogy 30-án ismét együtt leszünk, a már hosszú ideje bevezetett péntek délelőtti találkozónkon, amelyen rendszerint legalább hét-nyolc egykori forumos dolgozó, nyugdíjas nyomdász, újságíró, terjesztő töltött egymással egy-két kellemes órát. A csapat állandó tagjaként Nagy Gy. József meghatározó egyénisége volt a társaságnak, ha a régmúlt került szóba, ő elevenített fel legtöbb részletet, jóformán mindenre emlékezett. Több hírközlési forrásból is tájékozódott, ő volt a leginformáltabb közöttünk. Nemcsak tolmácsolta, hanem véleményezte is a napi eseményeket. Jó egészségnek örvendett – csak lábai nem engedelmeskedtek eléggé –, elégedett, bizakodó magatartása, tréfálkozása a többiekből is jó hangulatot váltott ki. Alig vártuk a pénteket, a következő találkozót, december 30-án azonban meglepetésünkre nem jelent meg. Távolmaradását a városban dúló náthaláznak tulajdonítottuk.

Az újévi ünnepeket követő pénteken tervezte megünnepelni velünk 85. születésnapját, azonban – bejelentés nélkül – akkor is távol maradt. Telefonhívásainkra sem jelentkezett, így rosszat sejtettünk, de azért reménykedtünk, hátha valahova messzire utazott. Csak a napokban tudtuk meg a szomorú valóságot: hogy soha többé nem találkozhatunk már.

Nagy Jóska barátunkkal szinte egyszerre léptünk az újságírói pályára. Az érettségi után ő Nagybecskerekről, én Zentáról kerültem a Magyar Szóhoz a múlt század közepén, több vajdasági fiatallal együtt. Két hónappal megelőzött, ő már a sportrovaton dolgozott, amikor engem felvettek. Azután egy kis kitérőt tett – néhány évig a Vajdasági Sportszövetség sportújságjánál tevékenykedett –, de miután egyesültek a sportrovatok, egymás mellett végeztük feladatainkat, teljes összhangban, igaz barátságban. Számtalan vajdasági körúton voltunk együtt, klubokkal, sportolókkal ismerkedtünk, majd a római olimpiáról és az athéni atlétikai Balkán-bajnokságról is tudósítottunk, sok-sok élményt megéltünk. Rá mindig számíthatott a szerkesztőség, mert amit elvállalt, bármi is történhetett, azt mindenképpen lelkiismeretesen teljesítette. Igényes, pontos, megbízható kolléga volt. Évekig szerkesztette a sportrovatot, és nemcsak írt a testnevelésről, de maga is aktív tekéző volt. A teke- és az ökölvívó-szövetségben is tevékenykedett, a Forum Könyvkiadó központi munkástanácsának elnöki posztját is betöltötte. Szerette a társaságot, szórakozásra is szakított időt. Nagybecskereki, bánáti mivoltát büszkén emlegette, amit azzal is bizonyított, hogy az Aranytollal járó tornafelszerelést a magyarittabéi iskolának ajándékozta, ahol mindig örömmel fogadták, a falu díszpolgárának tekintették. Néhány évtizedes újságírói ténykedése után kinevezték a Magyar Szó vidéki kiadványainak szerkesztőjévé, majd a Forum Lapterjesztő Rt. terjesztőosztályának vezetőjévé, és onnan ment nyugdíjba több mint 25 évvel ezelőtt.

A dinamikus négy évtized után sokkal csendesebb folytatás következett. Feleségével, a diszkoszvetőbajnok, olimpiai résztvevő Máté Júliával élték nyugdíjas napjaikat, de aztán túl kellett tennie magát egy nehéz korszakon: éveken át odaadóan ápolta súlyos beteg nejét az utolsó percekig. Idő kellett, mire ismét magára talált, baráti körének kibővítésével minden napra valamilyen elfoglaltságot szervezett, egyre több időt töltött szeretett családjával, fiával, menyével és az unokákkal, akikről a lehető legszebben nyilatkozott.

Utólag, csak a napokban tudtuk meg, mikor már megtörtént a hamvasztás, hogy mi is történt Jóskával: december 30-án, pénteken elindult a szokásos találkozónkra, de sajnos nem ért oda. Útközben elesett, kórházba szállították, és másnap elhunyt. Külön kérésére a családja mindezt titokban tartotta.

Ha már így kellett megválni barátunktól – aki számos kollégát, munkatársat búcsúztatott el méltóságteljesen –, ezzel a visszaemlékezéssel szeretnénk elköszönni.

Nyugodjál békében!