2024. március 29., péntek

Szíria - Az Iszlám Állam jelentős támadást indított Deir-ez-Zórban

Az elmúlt hónapok leghevesebb támadását indította az Iszlám Állam dzsihadista szervezet szombaton a kelet-szíriai Deir-ez-Zór városának kormányerők kezén lévő részei ellen - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, londoni székhelyű szervezet.

A terepen kiterjedt aktivistahálózattal rendelkező csoport szerint az összecsapásoknak több tucatnyi áldozata van.

Legalább hat erőteljes robbanás rázta meg a várost, miközben a szélsőségesek rohamot indítottak a kormányerőkkel szemben. Eközben az Iszlám Állam hadállásait szíriai vadászgépek bombázták. A harcok a közeli katonai támaszpontot sem kímélték.

Az Irakkal határos Deir-ez-Zór tartomány területe nagyobb részben a szélsőségesek ellenőrzése alatt áll, ahogy a tartományi székhelynek is több mint a fele a dzsihadisták kezén van. Az Iszlám Állam több mint két éve próbálja megszerezni a kormányerők kezén lévő területeket.

Eközben a december 30-án életbe lépett tűzszünet ellenére megszaporodtak a légicsapások a felkelők és a Fatah as-Sám (korábban: an-Núszra Front) dzsihadistáinak felügyelete alatt álló Idlíb tartományban - számolt be róla az OSDH. A központ tudomása szerint 11 civil vesztette életét az ország északnyugati részén található térségben az elmúlt két napban, több tucatnyian pedig megsebesültek.

A fegyvernyugvás, amelyet a szíriai polgárháborúba katonailag beavatkozó Oroszország és Törökország ütött nyélbe, nem vonatkozik az Iszlám Államhoz és a Fatah as-Sámhoz hasonló dzsihadista csoportokra. Ugyanakkor az utóbbinak több erős szövetségese van a felkelők között, ami nehezíti a tűszünet érvényesítését.

Idlíb tartományban a szíriai rezsim és orosz szövetségese, de a Washington vezette nemzetközi koalíció is hajtott már végre légicsapásokat.