2024. március 28., csütörtök

Elindult a vonat Kosovska Mitrovicába

A belgrádi vasútállomásról ma reggel elindult a Kosovska Mitrovicába tartó próbajárat, Marko Đurić, a Koszovó és Metohija-i szerb kormányihivatal elnöke pedig közölte, hogy a vonat esetleges megállítása az alapvető emberi jogok, és a szabad mozgás megsértését jelentené, írja az N1.

“Nap mint nap albán buszok tucatja halad át Közép-Szerbián, és nincsen velük probléma. A dologhoz való, minden más viszonyulás az emberei jogok megsértését jelentené, és én őszintén remélem, hogy ez nem történik meg." – nyilatkozta Đurić.

Az utasokat a vonaton szerb zsászló színeibe öltözött kiszolgálók köszöntötték, a vonatnak pedig este hétkor kellene beérnie Kosovska Mitrovicába.

A tisztségviselő emlékeztetett arra, hogy a Kraljevo–Kosovska Mitrovica közötti útvonal már régóta működik, ez csak annak a meghosszabbítása, és ebben nem lát semmilyen problémát.

Đurić kikísérte a vonatot a vasútállomásról, amelyen Topčiderig utazott, és bejelentette, hogy a közeljövőben majd  örömmel utazik rajta ő is Kosovska Mitrovicára, de a végállomásig ez úttal helyettese, Dušan Kozarev és Miroslav Stojčić, a Szerb Vasútak közvállalat igazgatója fognak utazni.

A vonat külseje a szerb zászló színeivel van lefestve, és Koszovó kolostorainak, és különböző helységeinek a nevei vannak kírva, 21 nyelven  pedig – köztük albánul is – a “Koszovó a szerbeké” felirat olvasható.

A vonat belseje freskókkal, és egyéb koszovói szerb egyházi örökséget ábrázoló ikonokkal van borítva, melyek az UNESCO védettsége alatt álló kolostorokból valók, amelyek Andreja Vasiljević művész elképzelései alapján készültek.

“Nem tudom, hogy valami, ami része a világ kulturális örökségének, miért jelentene provokációt bárkinek is, és miért kell mindig a rosszat látni a jóban.” – nyilatkozta Đurić.

Hozzátette, hogy a január 20-a és február 26-a közötti próbaidőszak után fogják majd felmérni a járat gazdasági indokoltságát, és ésszerű döntés alapján, nem pedig érzelmi alapokon fognak dönteni arról, hogy rendszeressé teszik-e majd a járatot.  

“Várható, hogy az utasok többsége a Prištinai Egyetem Kosovska Mitrovicai részének a hallgatói lesznek (kb. 12000-en), akik igényelték is a járat elindítását.” – nyilatkozta Đurić, és elárulta, hogy a retúr vonatjegy körülbelül 1600 dinár lesz, míg az autóbuszjegy  2800 dinár, így bízik abban, hogy emiatt többen utaznak majd vonattal.

Továbbá közölte, hogy ebben a próbaidőszakban a vonat üzemeltetésének költsége 18000 euró körüli lesz, amibe nincs beleszámítva a jegyekből származó bevétel.