Az érdemes, nemes, aki megvívja helyettünk a harcot

Bene Zoltán: Az érdemes, nemes Rózsasándor kalandjai

Wilhelm József

2017. január 12., 18:19

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Függetlenül attól, hogy az emberiség a tudományos-technikai fejlődésnek mely szintjén áll, úgy néz ki, hogy manapság is szüksége van misztikumokra, vagy legalább mitikus hősökre, a folyamatosan rémüldöző lelkének, a zaklatott szellemének lecsillapítására. A jó és a gonosz nem csak az álmainkban és a valóságban áll örök harcban egymással, hanem az írói képzeletben is. Az írói fantázia teremtette mai mitikus történetek is ugyanazzal az ősi, átütő erővel bírhatnak, ha jók, mint a régiek, hiszen az általuk megelevenített hősök az örök igazságosságot hirdetik a történeteikben előbukkanó megállapítások, szimbólumok, tipikus léthelyzetek által. Ezekben a történetekben a kozmikus, természetfeletti törvényszerűségek fölülkerekednek az esendő ember nyomorúságos mindennapjain, ami erőt ad, taktikát és stratégiát sugall a küzdéshez, a bízva bízáshoz az olvasó számára!

Bene Zoltán írónak Az érdemes, nemes Rózsasándor kalandjai című betyárpikareszkje első ránézésre gyermekkönyvnek tűnhet, hiszen a mű nyelvezete, Török Eszter rajzai és a könyv külleme is megtévesztheti a könyvesboltokban, a honlapokon szemlélődő érdeklődőket. A könyv szerintem ilyen értelemben is megállja a helyét, de a szerző, az illusztrátor, és a kiadó is ügyesen megvezeti az olvasót, hiszen a könyvben található tizenegy fejezet történései nem csak lineárisan szövődnek át és egybe, hanem filozófiai üzenetükkel, történelmi-időbeli átfedéseikkel, erkölcsi mondanivalójukkal és a világirodalmi párhuzamok által a felnőttek számára válnak igazán kibonthatóvá. A hangulatukban pikáns, humoros, könnyedén követhető, mégsem előrelátható epizódok prózafüzérré állnak össze, melynek hősei Rózsasándor és hűséges követője Panzasándor. A látszólag egyszerűnek tűnő gördülékenység, közvetlenség, szimpatikus nyelvi zsonglőrködés rokonszenves módon mély aktuálpolitikai tartalmakat, mondanivalókat bolygat a felszínre, amivel ebben a globalizálódó világban az értelmesen gondolkodó olvasó is foglalkozik manapság. Terítékre kerül itt, igen furfangos, sikkes megoldásokkal a terrorizmusnak, az emberkereskedelemnek, a demokrácia kifulladásának, a történelmi emlékezet elsatnyulásának, a nácik szörnyű ténykedésének és más lényeges kérdéseknek a témája. Ettől pikareszk ez a prózafüzér, még ha látszólag népmeseszerű, romantikus nyelvi környezetbe ágyazódik is. A valóságban is létező, egykori szögedi betyárról mintázott Rózsasándor nemcsak kópé, kalandor, a szegényeket, az igaztalanul vádoltakat védelmező bűnöző hős, de tettei által társadalmának kritikusa is egyben, aki által a már említett kozmikus, természetfeletti törvényszerűségek fölülkerekednek az esendő ember nyomorúságos mindennapjain. Olyan, a társadalom peremén élő személy lett Bene Zoltán mitikus Rózsasándora, aki ügyessége és eszessége segítségével nemcsak önmagán segít, hanem társait és környezetét is biztonságba, az örök érvényű igazságosság és nemeslelkűség világába helyezi, bár néha csak ideig-óráig.

Liget, 2016, 120 oldal

A történetek olvasása kuncogásra, nevetésre készteti az olvasót, de valami lelki bizonytalanságot is táplál egyben. Azért, mert a főhős, Rózsasándor kecsesen kifundált és zseniálisan egyszerűen megvalósított igazságtevései ellenére is tudja az olvasó, hogy a valóságban ez nem így működik. Az író által alkalmazott fanyar humor azonban kapaszkodó, ugyanis a mindennapok szorongást keltő helyzeteiben az efféle látásmód át tudja segíteni az embert az elviselhetetlenen. Erre ösztökélnek ezek a szatirikus hangvételű, lazán egybefűzött történetek is. Bene Zoltán betyárhistóriája a végére elkomorodik, úgy, ahogy az élet, a valóság is gyakran, és életerős, tettre kész, víg kedélyű betyárja, valamint annak kísérője az öregség elől az örökkévalóságba menekülnek, ahogy az egyszerű halandó is tenné, ha volna rá lehetősége. És mivel sokszor nincs, így legalább olvasmányaiban azonosulhat a halhatatlanság mítoszával, ebben az esetben a mitikussá válásában lelepleződő, de nagyon szerethető Rózsasándor és Panzasándor alakjaival.

Az író olyan finomsággal szövi bele művébe a magyar történelem, a szegedi és környéki, valamikori ismert emberek történeteit, ahogyan azt csak a nagyon tudók tudják, akik széltében-hosszában, keresztül-kasul ismerik környezetük ismernivalóit. Bene Zoltán e művének is köszönhetően talán a fiatalokban, a gyermekekben is felébredhet ezen igény, hogy a TUDÁS birtokába kerüljenek.

Számomra, némely filozofikusnak tűnő, egyszerű megállapításában Bene Zoltán betyárpikareszkje a Kis herceg örök érvényű kijelentéseivel párhuzamosítható. Ilyenek például: „A nép alkalmasint megszereti majd a királyt, bár egy ideig továbbra sem fogja kedvelni a császárt. Hogy ez a két személy egy és ugyanaz, az nem zavarja.” Ősi, emberi sorsrejtelmeket hoz felszínre az író a következő mondatokban: „– Ugyan mi az, amit az emberek saját elhatározásukból cselekszenek? Esznek, mert éhesek, isznak, mert szomjasak, szeretnek, mert vágy korbácsolja bennük a szenvedélyt. Meghalnak eszmékért, amiket nem is értenek, föláldozzák magukat másokért, akiket nem is igazán kedvelnek. Az ember, kedves betyár urak, távolról sem olyan nemes lény, aminőnek magát hinni szereti, s még annyira sem szabad, amennyi szabadságot egy nyomorult rabszolga föltételez magáról.” Továbbá mély erkölcsi felvetéseket tesz egyszerűvé: „– Én láttam már szénfekete embert – formálta a szavakat higgadtan Rózsasándor. – A bőre nagyon sötét, a foga nagyon fehér, a haja, mint a birka gyapja. De ember, akár te vagy én. A vére vörös, ha bántják, sír, beszélni tud és könyörgőn nézni a szemével.”

A könyv illusztrációi a szöveggel egyenrangúan hangsúlyosak. Török Eszter rajzai egyszerűségükkel, meseszerűségükkel varázsolnak, viszont szintúgy eljátszanak az olvasóval, mint Bene Zoltán nyelvi bűbája. Mindegyik kép vizuális szatírával átitatódott, humorosan megkomponált fanyar élc.

Igazi élvezettel forgatható a könyv, de azért – mint afféle pannóniai betyárpikareszkből – hiányolom a magyar társadalom legnagyobb rákfenéjének a fel nem hánytorgatását. Rózsasándor nem mert kikezdeni a megosztottság, kettészakítottság súlyos slamasztikájával, éppen csak elsuhan mellette mitikus alakjával. Talán egy folytatás megírásakor Bene Zoltán „megbetyárkodja” ezt a kényes kérdést is. Addig is mindenkinek tiszta szívből ajánlom, hogy kezdjen bele az érdemes, nemes szögedi betyár most megjelent, lazán egymásba fűzöttnek tűnő történeteinek a megismerésébe, hogy egy hamarosan elkövetkező és megszerethető folytatásban reménykedhessen.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége