2024. április 20., szombat
TENISZ

Györe leiskolázta a pozsonyit

Györe László végre azt a játékot nyújtotta, amelyre tehetsége révén köztudottan képes. A zentai teniszező mindössze 56 perc alatt leiskolázta a 27 éves és a ranglistán 136. pozsonyi Andrej Martint az Australian Open selejtezőjének nyitófordulójában, amivel visszavágott neki a tavalyi római challengeren elszenvedett vereségért. Györe megnyerte az első nyolc játékot, majd a második játszma derekán meg egyszer breakelt. Összesen kilenc alkalma volt elnyerni a szlovák kezdőütését, és ötször sikerrel is járt. Következő ellenfele az egyik legjobb páros játékos, a ranglistán 153. horvát Ivan Dodig, akivel szemben elsősorban türelemre lesz szüksége.

Peđa Krstin is továbbjutott, s a 2. körben a jelenleg 547., de korábban 88. helyezett indiai Yuki Bhambrival játszik, míg Miljan Zekić meglepte a német veterán Benjamin Beckert, és a listán 159. kínai Vu Divel találkozik. Ha Györe és Zekić még egy lépést tesznek, egymással vívnak meg a főtábláért. Nem járt sikerrel Nikola Milojević, Marko Tepavac és Fucsovics Márton. Utóbbi a döntő játszmában 4:3-ra vezetett az ausztrál Mousley ellen, majd zsinórban három játékot veszített.

A női selejtező rajtján ma Nina Stojanović a 20 éves és a ranglistán 211. görög Valentini Gramatikopuluval, Aleksandra Krunić a 182. helyezett holland Lesley Kerkhovével, Ivana Jorović a 155. bolgár Viktorija Tomovával, Gálfi Dalma pedig listaszomszédjával, a 161. brit Tara Moore-ral játszik.

Viktor Troicki az olasz Paolo Lorenzi feletti győzelmével kezdte meg Sydney-ben a címvédési kísérletet. A szerb játékos következő ellenfele a német Philipp Kohlschreiber, akivel 2:4 a mérlege, de a legutóbbi meccset tavaly Szófiában megnyerte.

Janko Tipsarević győzelmi sorozata is folytatódik. Az egykor a ranglistán 8. belgrádi teniszező a bangkoki torna negyeddöntőjében a ranglistán 332. francia Axel Michonnal találkozik. Janko a két győzelemmel már öt helyet javított.

Szerbia válogatottja februárban Nišben új kapitánnyal fogadja az oroszokat a Davis-kupa 1. fordulójában. Bogdan Obradović kilenc év után leköszönt, helyét az ismert páros játékos, Nenad Zimonjić foglalja el, aki 2002 és 2004 között már volt kapitány.

Hivatalos lett, hogy Marija Sarapova áprilisban a stuttgarti tornán tér vissza. A volt világelső orosz szabadkártyát kapott, és első meccsét április 26-án vívja, épp aznap, amikor letelik a büntetése. Mivel a torna 24-én kezdődik, Sarapovának lehetővé teszik, hogy az 1. fordulót a szokásosnál egy nappal később játssza le.

Tegnap Juhász Gábor magyar kapitány is csapatot hirdetett a Fed-kupa februári tallinni tornájára. A magyar csapat erős, Babos Tímea, Gálfi Dalma, Stollár Fanny és Bukta Ágnes összeállításban utazik Lettországba.

MELBOURNE. – Az Australian Open selejtezőjének 1. fordulójában: Györe–Martin 6:0, 6:2, Benneteau–Milojević 6:3, 6:3, Mousley–Fucsovics 3:6, 6:0, 6:4, Krstin–Kolar 3:6, 6:1, 7:5, Ucsijama–Tepavac 6:4, 7:6, Zekić–Becker 6:4, 5:7, 10:8.

SYDNEY. – A férfitorna 2. fordulójában: Troicki–Lorenzi 6:3, 6:4, Kohlschreiber–Thompson 7:5, 6:4, Cuevas–Mahut 6:4, 2:6, 6:2, Müller–Burton 6:1, 3:6, 6:4.

AUCKLAND. – A férfitorna 2. fordulójában: Bagdatisz–Brown 4:6, 7:6, 6:4, Isner–Zsaziri 6:3, 3:6, 7:6, Haase–Ferrer 2:6, 6:4,7:6, Sock–Harrison 7:6, 4:6, 6:1, Chardy–F. López – küzdelem nélkül.

SYDNEY. – A női torna negyeddöntőjében: Konta–Kaszatkina 6:3, 7:5, Strýcová–Wozniacki 7:5, 6:7, 6:4, Bouchard–Pavljucsenkova 6:2, 6:3, A. Radwańska–Duan 6:3, 6:2.

HOBART. – A női torna 2. fordulójában: Curenko–Larsson 6:4, 6:4, Rogers–Arruabarrena 6:2, 6:2, Bertens–Voszkobojeva 6:1, 6:4, Ozaki–Šafářová 2:6, 6:3, 7:5.

BANGKOK. – A challenger 2. fordulójában: Tipsarević–Doumbia 6:3, 6:1.

DAYTONA BEACH. – A női ITF-torna selejtezőjének döntőjében: Lukács–Gordon 6:4, 6:2.