2024. március 29., péntek

Cipősdobozba csomagolt botrány

Nyúl Zoltán: A legkisebbeken csattant egyet az ostor

„Bicskanyitogató” érzés volt látni minap a sajtóban megjelent hírt és a hozzá kapcsolódó képeket a Németországból érkezett cipősdobozok méltatlan sorsáról. Kórkép ez a javából, mondhatnánk. A bulvársajtó a hitelességre nem sokat adva két kézzel markolta meg a témát, oktalanul besározva ezzel tisztességes szervezeteket.

Azt is érdemes górcső alá venni, hogy egyes polgártársaink milyen indulatos és „magvas” gondolatokkal járultak hozzá a dolog pikantériájához. Nyúl Zoltán a Magyar Baptista Szeretetszolgálat szerbiai projektmenedzsereként és a Szerbiai Baptista Egyház humanitárius munkavezetőjeként 1992 óta vesz rész a segélyezés valamennyi formájában területeinken. Elmondta, hogy a tekintélyesebb szervezeteken belül mindig is létezett egyfajta koordinációs bizottság, akinek az a feladata, hogy előkészítse az adományozás zökkenőmentessé tételét a célig. A tervezésbe most hiba csúszott.

– Szabályzat határozza meg a külföldről érkező adományok szinte valamennyi lépését, pontosan azért, hogy az emberi gyarlóság ne kerekedhessen felül. Magyarországon például minden cipősdoboz kap egy külön vonalkódot, amivel bármelyik pillanatban nyomon követhető a célba érkezésig.

Évekkel ezelőtt, amikor láttam, hogy minden óvintézkedés ellenére sötét csatornákba is jut a nyugatról érkező dobozkákból, úgy döntöttem, kiszállok a folyamatból. Azóta teljesen függetlenül, a saját erőnkből álltunk neki a gyűjtésnek. Példaértékű a Kosztolányi Dezső Gimnázium – mára már önálló

– helytállása ebben az akcióban. Szerbiában az idén 1100 dobozt osztottunk szét. Elveink közé tartozik évek óta, hogy közvetlenül a gyerekek kezébe adjuk át az ajándékainkat. És az a célunk, hogy minél eldugottabb, minél szegényebb közösségekbe jussunk el. Visszatérve a botrányra – ami egyébként elterelte a közvélemény figyelmét a tisztességes, önzetlen akciókról –, arról tizedannyit sem lehet olvasni a médiumokban, hogy csak Magyarországon 40 ezer cipősdoboz ért célba.

Milyen kihívásokkal jár az, ha valaki segíteni szeretne?

– Mindig is akadtak kihívások, falak, és találkoztunk értetlenséggel és kapzsisággal is. Volt, hogy egy tanügyi dolgozó először gyanúsítgatva ellenőrizni akarta az ajándék tartalmát. Elvünk, hogy a dobozokat csak a tulajdonosa nyithatja ki. Akadt olyan esetünk is, amikor bizonyos iskola év közben osztotta ki és nem a gyerekek között. Volt olyanra is példa, hogy jelentkeztek nálunk csomagokért, de nem kaptunk, mondjuk, fényképes visszajelzést, hogy az célba is ért volna. Ezeket az egyéneket másik alkalommal már nem voltunk hajlandóak támogatni. Istennek hála, akadnak nagyon szép példák is. Karácsony előtt egy logisztikai cég felajánlotta, hogy díjmentesen kézbesíti a Kosztolányi Dezső Gimnázium tanulói közreműködésével összeállított dobozokat, és azok így jutottak el akár Dél-Bánát egy-egy falujába is zökkenőmentesen.

Hogyan lehetne az ilyen vagy hasonló visszaéléseket elkerülni?

– Talán szerencsés lenne, ha az adományozással foglalkozó szervezeteket valaki koordinálná, összefogná. Vagy akár csak az önkormányzatok részéről is lehetne gyümölcsözőbb együttműködés. Korábban például Topolya községben volt egy eredményesen működő, szociális kérdésekkel megbízott tanács, és akkor kaptunk direkt jelzéseket arról, hogy hány rászorulónak van szüksége ilyen-olyan támogatásra. Remélem, lesz még alkalom ezt újraéleszteni. Országos szintű tapasztalatunk, hogy a humanitárius tevékenységgel foglalkozó szervezetek függetlenek, nem húznak egyik társadalmi fél vagy eszme felé sem, ezért gyakran nem kapják meg a kellő háttértámogatást és figyelmet. Ennek pedig az egyébként is rászorulók isszák meg a levét.

Ön szerint milyen következményei lehetnek a cipősdobozbotránynak?

– Az adományozó (egyébként nemzetközileg is tekintélyes segélyszervezet) felülvizsgálja ezt az esetet. Lesznek emberek és szervezetek, akikkel megszüntetik az együttműködést. Gondolom, hogy megnövekszik majd az adminisztrációs kötelezettség. Az, aki a jótékonykodás mellett kötelezte el magát, azt ez az eset nem téríti el a megkezdett útról. Aki ilyen-olyan okból eddig sem tekintette céljának embertársai megsegítését, az igazolásként fogja fel, hogy lám-lám. A sajnálatos ebben az egész történetben, hogy egy kaotikus, depresszív társadalmi közegben a legkisebbeken csattant egyet az ostor. Bízom benne, hogy a józan ész az ügy kapcsán keletkezett, felekezeteket vagy etnikumokat támadó hisztérián mihamarabb felülkerekedik.