2024. április 18., csütörtök

Cristiano Ronaldo negyedszer az Év játékosa

Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál válogatott futballistája lett 2016-ban az Év játékosa a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA). A 31 éves Ronaldo 2008, 2013 és 2014 után negyedszer érdemelte ki az elismerést. A támadó az előző szezonban klubjával megnyerte a Bajnokok Ligáját, a válogatottal pedig a franciaországi Európa-bajnokságot. Ronaldo hétfőn, a FIFA zürichi gáláján vette át a díjat.

Cristiano Ronaldo dos Santos Aveiro 1985. február 5-én született a portugáliai Madeira szigetén, Funchal városában. A madeirai Andorinha nevű kölyökcsapatban futballozott, majd 12 éves korában leigazolta az ország egyik legnagyobb klubja, a Sporting Lisboa.

Az első néhány év nehezen telt a fiatal játékos számára, mivel társai gyakran kinevették madeirai tájszólása miatt.

Az áttörést Bölöni László kinevezése hozta meg neki, az erdélyi szakember 2002-ben már a Bajnokok Ligája selejtezőjébe is benevezte Ronaldót, majd a bajnokságban is lehetőséget adott neki. Az év októberében a Moreirense elleni bajnokin volt először kezdő, és rögtön két góllal hálálta meg a bizalmat.

Első profi szezonja után számos európai élcsapat szerette volna szerződtetni. 2003 nyarán a Manchester United a Sportinggal játszott barátságos mérkőzést, Ronaldo pedig annyira jó teljesítményt nyújtott, hogy az angol futballisták hazafelé a repülőgépen arra kérték Sir Alex Ferguson vezetőedzőt, igazolja le a fantasztikus tehetséggel megáldott támadót. A szakember - és a klub - ezt meg is tette, Ronaldo 12,24 millió fontért került az angol klubhoz.

Manchesterben robbanékonysága és ördöngös cselei miatt pillanatok alatt kedvenc lett, ugyanakkor az Old Traffordon kívül - többek között "színészi képességei" miatt - korántsem kedvelték. Ráadásul a szigetországban sokak ellensége lett a 2006-os világbajnokságot követően, mivel a portugál-angol negyeddöntőben az ő "közreműködésének" köszönhetően állították ki klubtársát, Wayne Rooneyt.

Sir Alex Ferguson irányítása alatt játéka letisztult, sokszor öncélú megoldásait fokozatosan elhagyta, és a 2007/08-as idényre pályafutása csúcsformáját érte el. Abban a szezonban 42 gólt szerzett - mindössze néggyel maradt el Dennis Law 1964-es klubcsúcsától -, a United visszavette a bajnoki címet a Chelsea-től, a Bajnokok Ligája döntőjében pedig az MU 11-esekkel nyert a londoniak ellen. A fináléban Ronaldo gólt fejelt, igaz, a büntetőpárbajban hibázott. Teljesítménye később Aranylabdát ért. Már annak az idénynek a végén felröppent a hír, hogy a Real Madridba igazol, ám ő még egy évig a manchesterieket erősítette, aminek újabb bajnoki cím lett az eredménye.

A Manchester United vezetősége 2009 nyarán már nem tudott ellenállni a Real Madrid ajánlatának, és akkor világcsúcsot jelentő 94 millió euróért eladta a világklasszis játékost, akit közel 85 ezer szurkoló köszöntött a Santiago Bernabéu Stadionban.

Ronaldo "szerencsétlensége", hogy abban az időszakban került a Real Madridhoz, amikor az ősi rivális FC Barcelona történetének egyik aranykorába lépett. Így egészen a 2011/12-es szezonban elért bajnoki címig be kellett érnie a második hellyel, ráadásul hozzá kellett szoknia ahhoz is, hogy rendre a katalánok ásza, az argentin Lionel Messi mögött végzett egy-egy egyéni díj, így az Aranylabda odaítélésekor. Ez a sorozat végül a 2012/13-as idény végeztével megszakadt, ugyanis a Real bajnok lett, Ronaldo pedig az év végén Messit megelőzve megkapta az Aranylabdát.

A portugál sztár következő éve is elképesztő volt, csapatával a klub története során tizedszer elhódította a Bajnokok Ligáját, 17 góljával pedig az első számú európai kupasorozat történetének egy idényen belüli legeredményesebb játékosa lett. Igaz, a bajnokságban végül a városi rivális Atlético Madridé lett az aranyérem, de a Király Kupát szintén a Real Madrid nyerte.

A 2014/15-ös szezonban ugyan egyénileg újfent elképesztő teljesítményt nyújtott, a csapatsikerek viszont elkerülték, ugyanis a bajnokságban csak második lett a Real Madrid, hiába lőtt Ronaldo 48 gólt. A Bajnokok Ligájában "csak" az elődöntőig jutott a gárda, Messi pedig letaszította riválisát az Aranylabda-szavazáson.

Ronaldo az elmúlt idényben a Real Madriddal Bajnokok Ligáját nyert, 16 góllal lett a sorozat gólkirálya, 95 találatával az örökrangsort is vezeti a legrangosabb európai kupasorozatban. Emellett a királyi klubban minden idők legeredményesebb futballistájává lépett elő - bár a bajnoki cím ezúttal is elmaradt.

A nyári Európa-bajnokságon végül hazája válogatottjával is a csúcsra ért: a 2004-es hazai Eb-ezüst, illetve a 2006-os vb-negyedik hely után a franciaországi kontinenstornán aranyérmet nyert a portugál csapattal. Igaz, a döntőben sérülése miatt mindössze bő negyedórát játszhatott. Ronaldo a nemzeti csapatban megdöntötte Luís Figo válogatottsági rekordját, ráadásul 21 Európa-bajnoki fellépésével, valamint a kontinensviadalokon szerzett kilenc találatával első lett. Utóbbi kategóriában Michel Platinivel holtversenyben áll az élen.

Ronaldo november 6-án további három évvel, 2021-ig meghosszabbította szerződését Madridban, az éves fizetése 21 millió euró. December 12-én a FIFA-tól ismét különvált Aranylabdát is elnyerte negyedszer.