Szigorú biztonsági intézkedések közepette szilvesztereztek a köztereken a világ rengeteg nagyvárosában. Az ünneplőkre és a közbiztonságra közben sokan vigyáztak, még civilben és álruhában is. Isztambulban több rendőrt Télapónak is beöltöztettek. A török nagyvárosban mégsem sikerült a biztosítás: valószínűleg iszlamista fanatikus vérfürdőt rendezett egy szórakozóhelyen. A fél világ beleborzongott a terrortámadásba.
A történtek után sokan talán meg is dicsérték magukat, hogy nem mentek sehova újévezni, s így elkerülték a veszélyt. Az így gondolkodók alighanem egyre többen vannak, jóllehet politikai vezetőik azt üzenik nekik, hogy nem szabad félni. A terroristáknak ugyanis egyik célja épp az általános félelemkeltés, aminek hatására a választók már azt kezdik firtatni, hogy a kormányuk képes-e megvédeni őket, és megőrizni eddigi, nyugalmasabb életformájukat. A hatalom pedig nem szereti, ha kérdőre vonják vagy zúgolódnak ellene, mert annak destabilitás, esetleg bukás lehet a vége.
A terrortámadások végső soron az állam ellen irányulnak. Az utóbbi években főleg a nyugatiak ellen, de Oroszország és Kína sem kivétel, miként Törökország és a Közel-Kelet országai sem.
A terrorizmus persze nem természeti csapás. Nem szabad tudomásul venni, elfogadni, sem belenyugodni abba, hogy vele kell élni.
A hatalmas rendőri készültség Európában és másutt csak enyhít a helyzeten, de nem jelent megoldást. Az sokkal bonyolultabb feladat. Ám az is igaz, hogy a terroristák mindig, mindenütt és mindennel üldözendők, hiszen olyan (tömeg)gyilkosokról van szó, akik egyetlen országot, népet vagy közösséget, egyetlen vallást sem képviselnek. Rájuk mindenképp vonatkozik a zéró tolerancia.
