2024. március 29., péntek

Ezer euró vagy börtön

ÍRÁSUNKHOZ HELYREIGAZÍTÁS KAPCSOLÓDIK.

Szerbiában évente 600-an halnak meg az utakon. A közlekedési szerencsétlenség áldozatainak száma nálunk háromszor, ötször magasabb, mint a fejlett nyugati országokban. Svédországban és Nagy-Britanniában például a 100 ezer lakosra jutó áldozatok száma évenként 5, Szerbiában ez a szám 28.

A nyugati világban megelőző tájékoztatással és borsos büntetésekkel érték el a közlekedési szabályok szigorú betartatását. Idén január elsejétől nálunk is a korábbiaknál jóval magasabbak a büntetések. A leggyakoribb szabálysértésért hozzávetőlegesen 1000 eurós büntetésre számíthatunk.

2015-ben 14 gyermek halt meg közlekedési balesetben. A kormány célja, hogy 2020-ra egyetlen gyermek se veszítse életét közlekedési balesetben annak következtében, hogy nem megfelelően utazott. Ezért 1000 eurós büntetés vár azokra, akik a 135 centiméternél alacsonyabb gyermeket nem hitelesített (atesztált) gyermekülésben viszik magukkal. A gyerekek ezt a magasságot hozzávetőlegesen 12 éves korukra érik el. Ugyanekkora büntetést fizet az is, aki 12 évesnél fiatalabb gyermeket az első ülésen utaztat. Mint ahogyan annak is 120 ezer dináros büntetést szabnak ki, aki jogosítvány nélkül vezet vagy éppen elvették két-három hónapra a jogosítványát és ez alatt az idő alatt mégiscsak a volánhoz ül.

Illusztráció (Ótos András felvétele)

Illusztráció (Ótos András felvétele)

Ugyancsak 1000 eurós büntetésre számíthat az, akinek műszaki okok miatt kizárták járművét a forgalomból, de ennek ellenére vezeti autóját. A 120 000 dináros büntetés a legnagyobb az új törvény szerint. Ez jár azoknak is, akik ittasan vezetnek, azaz a vérükben 1,20–2,00 promil alkoholt mérnek. Az, hogy kinek a szervezetére hogyan hat az alkohol, függ a kérdéses személy egészségi állapotától, testsúlyától és életkorától. Egyetlen félliteres sör elfogyasztása üres gyomorra 0,4 promil alkoholszintet mutathat. Akinek 2,00 promil alkoholt mérnek a vérében, annak a helyszínen elkobozzák az autóját. Akkor is tartósan autó nélkül marad a család, ha a kiskorú mondjuk elcseni szülei autóját, hogy barátaival furikázzon. Mindegy, hogy a szülő tudomásával vagy anélkül vitte-e el a gyermek az autót, ha nincs jogosítványa, a gépkocsit elkobozzák.

Az új törvénynek e rendelkezése nagyon sok vitát váltott ki. Vannak jogászok, akik alkotmányellenesnek tartják a büntetést, mondván, hogy a rendőrség nem veheti el a magántulajdont. Az ellentábor azzal érvel, hogy a drogot is elkobozzák, pedig az is magántulajdon. Törvényszegés az egyik is meg a másik is. Ráadásul a közlekedésbiztonság elleni vétség sok ember életét veszélyezteti. S nem a rendőrség, hanem a bíróság hoz ítéletet a gépkocsi tartós elkobzásáról.

Szerbiában tavaly csak augusztusig 20 ezer közlekedési baleset történt. A balesetek leggyakoribb oka a gyorshajtás, az alkoholos állapot és a mobiltelefon használata. Mindhárom vétséget szigorúan bünteti a törvény. Aki lakott területen a megengedett 50 kilométeres sebességet 70 kilométeres óránkénti sebességgel túllépi, ezer eurós büntetésre számíthat. Ugyanilyen mértékű a büntetés azoknak is, akik 80 kilométeres óránkénti sebességgel lépik túl lakott területen kívül a megengedett sebességet. És drákói szigorral sújtanak le azokra a vezetőkre is, akik a lassító közlekedési jelekkel ellátott útszakaszon 50 kilométerrel gyorsabban hajtanak, vagy az iskolák közelében található 30-as táblák ellenére 90-nel száguldanak. Ugyanekkora mértékű büntetésre számíthat az is, aki a gyalogátkelő előtt megálló autót megelőzi.

Ha egyetlen gyalogos is van a zebrán és a lámpa piros, vagy közlekedési rendőr irányítja a forgalmat és tilosat mutat, az autós pedig nem áll meg a gyalogátkelő előtt, szintén 120 000 dináros büntetésre számíthat. Ugyanennyit szabnak ki, ha valaki nem áll meg a vasúti átkelő előtt, a leeresztett rámpa előtt, és azért is, ha valaki elmulaszt segítséget nyújtani a közlekedési balesetet szenvedőknek, miközben résztvevője annak. Lehet ez cserbenhagyásos gázolás, vagy elmenekülés a baleset helyszínéről.

A fényszórók bekapcsolásának elmulasztásáért is a legszigorúbb büntetést szabják ki, 120 000 dinárt.

Vezetés közben tilos telefonálni. Aki ez ellen az előírás ellen vét, az 10 000 dináros büntetésre számíthat, mint hogyan az a vezető is, aki nem kapcsolja be biztonsági övét, de büntetés jár azoknak is, akik a hátsó ülésen utaznak biztonság öv bekapcsolása nélkül.

Enyhébb büntetés jár azoknak, akik az autópályán a lassító sávban hajtanak. Eddig ezért a vétségért 100 000–120 000 dinárig terjedő pénzbüntetést róttak ki, nyolc hónapra bevonták a vezető engedélyét és 14 büntetőpontot kapott a vétkes. Mivel sokan az alkotmánybírósághoz fordultak a szigorú büntetések miatt, a törvényhozó a kisebb vétségek kategóriájába sorolta ezt a szabálysértést. A törvénymódosítást követően január elsejétől a büntetés ezért a kihágásért 6000 dinár.

A közlekedésbiztonsági törvény drákói szigorral sújt le a vétkezőkre. Ezt nem is kellene vitatni, tudomásul kellene venni, hiszen nincs drágább az emberi életnél. S ha így lehet megregulázni a gyorshajtókat, az alkohol hatása alatt vezetőket vagy az autóban mobilozókat, akkor legyen így.

De tulajdonképpen ez mit is jelent? Azt, hogy a jövőben minden vezetőnek szüksége van 1000 eurós tartalékra. Nem azért, mert mondjuk ittasan vezet, hanem mert mondjuk nem kapcsolta be a fényszórókat, ez könnyen előfordul bárkivel. Elfelejtette. Van ilyen. Vagy menet közben kiégett egy izzó? Akkor mi van? Ötvenezer dinár a büntetés?

A gyorshajtás is, valljuk be, gyakori, hisz megesik velünk, hogy túllépjük a sebességet. Büntetni kell a vétkezőket, de ha 200–300 eurót keresünk egy hónapban, akkor vajon arányosak-e ezek a büntetések. Némelyek igen, mások eltúlzottak.

Arról nem is beszélve, hogy ha elveszik egy család autóját, a legtöbb esetben ezt a családok nem tudják pótolni. Nem engedhető meg, hogy a gyerek ellopja szülei autóját, de van rá példa, és ha nem történt baleset, egy meggondolatlan cselekedet miatt egy családot megfosztani az autójától, azt hiszem, nagyon-nagyon szigorú büntetés. Veszélyeztette mások életét, ez igaz, ez törvényszegés, de ha nem okozott kárt, talán nem kellene elvenni az autót. A törvényhozó azzal védekezik, hogy az autó elkobzása más országokban is gyakorlat, sőt Ausztráliában a tulajdonost még meg is hívják, hogy nézze végig, hogyan semmisítik meg elkobzott gépkocsiját.

Ha valaki nem tudja majd kifizetni a büntetését, börtönbe kerül. Szerbiában évente több százezer közlekedési büntetést rónak ki.