2024. március 28., csütörtök

Növekedett az autópályadíj

Január 1-jétől 10 százalékkal nőtt az autópálya-használati díj Szerbiában. Zorana Mihajlović közlekedési miniszter szükségesnek nevezte az útdíj növelését, a belőle befolyó pénzt ugyanis új utak építésére fordíthatják.

– Az autópályadíj nem drágult 2006 óta. Új, jobb minőségű, biztonságosabb utakat kell építenünk, ezért van szükségünk a pénzre. Az év végéig 200 kilométernyi utat, valamint 80 kilométernyi autóutat építünk meg és újítunk fel. Befejezzük a 10-es közlekedési folyosót, mintegy 200 kilométer vasutat rehabilitálunk, elsősorban Oroszország és az Európai Fejlesztési Bank hiteleiből, és megkezdődnek a Belgrád–Budapest vasútvonal korszerűsítési munkálatai – jelentette be a miniszter.

Belgrádból Nišig az autópálya használatáért az eddigi 730 helyett 800 dinárt kell fizetni, a fővárosból a horvát határig 340 dinár helyett 375 dinárért lehet eljutni, a Belgrád és Újvidék közötti úthasználati díj pedig 210 dinárra módosult.