2024. április 19., péntek

Mosolytalanul

Mihal Ramacs: Napjaink választópolgárainak unokái egy szép napon biztosan kérdéseket tesznek fel a nagyszüleiknek

Néhány évvel ezelőtt az akkor még Kanadában élő David Albahari egy szerbiai könyvbemutatóján elmesélte, hogy a politikai tudományokból diplomázott fiát sehogyan nem tudja elcsalogatni Szerbiából. Fia azt mondta, olyan emberként, akit a politika érdekel, Kanadában unalmas lenne az élete, főleg azután, hogy Szerbiában megtapasztalta, a szóban forgó műfaj minden, csak nem egyhangú. Albahari anekdotájához szorosan kapcsolódnak napilapunk egy munkatársának a gondolatai is: „Szerbiának az kedvezne most a leginkább, ha politikai értelemben egy rendkívül unalmas időszak elé nézne.”

Újvidék (Ótos András felvétele)

Újvidék (Ótos András felvétele)

A lassan mögöttünk álló év minden volt, csak nem eseménytelen, így David Albahari fia feltehetőleg továbbra is jól érzi magát Szerbiában, és semmiféleképp nem vágyik a tengerentúlra, kollégánk pedig a jövőben is csak álmodozhat a monoton mindennapokról. Két évvel az előzőt követően rendkívüli köztársasági parlamenti választások; ezzel párhuzamosan az egyébként is esedékes tartományi és helyi önkormányzati választások; kormányalakítási huzavona, politikai üzérkedés, alkudozás, zsarolás, az ellenlábas szennyesének kiteregetése; Vojislav Šešelj radikális pártvezér hangos visszatérése a parlamentbe; a szinte ugyanannyira lármás Boško Obradović és a kevésbé hangos, ám annál inkább a szellemesnek szánt performance-ok rendezőjeként elhíresülő Elég volt! mozgalom bevonulása a népképviselőházba – ez és sok minden más határozta meg a 2016. évet politikai szempontból.

A szerbiai politikai élet tehát van annyira tarka, hogy Kosztolányi Dezsővel ellenben nekünk nem kell „mostan színes tintákról álmodnunk”. De vajon milyen színben láthatja az átlagember a politikai teret?

Mihal Ramacs nyugalmazott újságíró, elemző tanácstalan azzal kapcsolatban, hogy mely színnel tudnánk a leghitelesebben szemléltetni a szerbiai politikai élet 2016-os évét. Azzal kapcsolatban azonban egyetért, hogy tarka, nem szükséges semmiféle további árnyalatra vágyakoznunk.

Azt mondja, ez a másolók, a plagizálók éve volt. Mögöttünk választási év, előttünk választási év. Áldásos helyzetben van az a hatalom, amely ilyen szavazókat tudhat magáénak, áldatlan helyzetben van az az állam, amelynek szavazói megválasztották a mostani hatalmat – értékelte.

Léphaft Pál karikatúrája

Léphaft Pál karikatúrája

– Első havi nyugdíjam indoklásából megtudtam, hogy annak összegét az Aleksandar Vučić vezette kormány határozata nyomán a Maja Gojković vezette köztársasági képviselőház döntésének értelmében csökkentették. Így havonta legalább egyszer rájuk gondolok. Azt viszont továbbra sem tudtam meg, hogy mire költik a pénzt, amelyet a nyugdíjasoktól vesznek el. Aki legalább olykor irodalmi műveket olvas, az tudja, hogy milyen sors vár azokra, akik elveszik a szegényektől a pénzt és a gazdagoknak adják – fogalmazott Ramacs.

Aleksandar Vučić legnagyobb problémája az, hogy olyan emberekkel vette magát körül, akik megvásárolták egyetemi diplomájukat, vagy plágiummal szereztek doktori fokozatot – vallja Ramacs, majd felteszi a kérdést: vajon miért él ezzel a gyakorlattal az ország legbefolyásosabb pártjának első embere? A választ ő maga sem tudja, de hiszi, hogy napjaink választópolgárainak gyermekei, unokái egy szép napon ugyanezt a kérdést teszik majd fel a szüleiknek, a nagyszüleiknek.

Minden hatalom szereti a dicséretet. Ez a kormány azzal büszkélkedett az idén is, hogy neveletlen és tanulatlan képviselőit magasztalják – emelte ki beszélgetőtársunk, aki Vajdaság tekintetében szintén nem tudott optimista hangnemben értékelni. Úgy véli, akárki is álljon a vajdasági kormány élén, csupán az érdekli, hogy belgrádi főnökei mire utasítják, nem volt ez másképpen az idén sem, és nem lesz másképp egyik választást követően sem.

Ami az előttünk álló évet illeti, Ramacs becslése szerint az államvezetés kicsit majd Putyint majmolja, kicsit pedig Dodikot.

– Új eredményeket találnak ki, új, nem létező ellenségeket húznak elő a cilinderből. Hatalmas számokkal és üres, ám hangzatos frázisokkal nyűgözik majd le az átlagembert, ígéreteket szajkóznak egy szebb jövőről. Mögöttünk és előttünk ünnepnapok állnak. Ennek ellenére szinte csak erőtlen, érdektelen és morcos arcok jönnek velem szembe az utcán, mosolyt csak a legkevesebbek vonásain vélek felfedezni. Minden egy nagyon rossz, húsz évvel ezelőtt „vetített” film hangulatát idézi – zárta a beszélgetést Ramacs.