2024. április 19., péntek

Hogy a mese valóra válhasson

Nemrég megkérdezték tőlem, nem érzem-e azt, hogy a gyermekkoromban olvasott mesékkel átvertek. Ezen művekben ugyanis legtöbbször a jó kerekedik felül, a világ, amelyben élünk pedig sokszor egyáltalán nem nevezhető igazságosnak, a jutalmazás nem mindig az érdemeknek megfelelően történik.

Azt feleltem, tény, hogy a világ, amelyben élünk gyakran igazságtalan, s egyre több veszély leselkedik ránk; akárcsak az is, hogy azokat a művészi alkotásokat részesítem előnyben, amelyek felráznak, megrendítenek, rámutatnak gyarlóságainkra, ettől függetlenül nem hiszem, hogy gyermekkori olvasmányaim átverések lennének.

A meséknek nem az a funkciójuk, hogy megvalósuljanak, hanem az, hogy utat mutassanak, megoldást kínáljanak az életben felbukkanó kihívásokra. Ne feledjük, ezekben a történetekben általában a jó sohasem magától adott, a hősnek számos akadályt le kell győznie célja elérésének érdekében. Az abba vetett hit, hogy kemény munkával eredmény érhető el, elsősorban hajtóerő.

Nem hiszem, hogy az lenne a helyes út, ha a legkisebbeket demotiválnánk, hogy igen, igen, értékes az a tudás, amellyel rendelkezel, de azt is tudnod kell, hogy néha nem a képesség, hanem a kapcsolat számít, mint ahogyan olykor nem az a döntő, hogy ki, hanem az, hogy kivel vagy.

Bár a hétköznapok időről időre elbizonytalanítanak, talán éppen a gyermekkori olvasmányaimnak köszönhetően, hiszek abban, hogy a világban még mindig több a jó, mint a rossz, akkor is, ha sokan érezzük úgy, hogy a lassan mögöttünk hagyott évben az utóbbiból több jutott, mint megszokhattuk.

E hitemből fakadóan bízom abban, hogy az új esztendőben kevesebb rosszat kell megtapasztalnunk. Ennek érdekében a maga módján mindenki tehet valamit. Mint a szegénylegény a népmesében, amikor vándortarisznyájából előhúzza az otthonról hozott, hamuban sült pogácsát, és megosztja a felebarátjával.