2024. április 18., csütörtök

Az elmúlt negyed évszázad legjobb gazdasági éve

Miladin Kovačević: A gazdaság felépülése tapasztalható minden ágazatban

A Köztársasági Statisztikai Hivatal egyelőre az év 11 hónapját tudta elemezni, de e számadatokból is kiderül, hogy Szerbia az elmúlt 25 év legjobb gazdasági évét zárja – jelentette ki tegnap Belgrádban Miladin Kovačević, az intézet igazgatója. Mint fogalmazott, a tavalyi évhez viszonyítva már most 2,744 százalékos a GDP növekedése, de meggyőződése szerint ez a százalékarány az adatok év végi összesítése után csak magasabb lehet.

Miladin Kovačević az éves összefoglalóban arra hívta fel a figyelmet, hogy a gazdaság terén javulás figyelhető meg: a mezőgazdasági termelés 2015-höz képest 8,1 százalékkal nőtt, ugyanakkor 4,3 százalékkal nagyobb az ipari termelés is.

A statisztikai adatok elemzésénél figyelembe vehető, hogy 7,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, ezt Kovačević azzal magyarázza, hogy a pénzügyi konszolidációnak, valamint a gazdasági reformoknak köszönhetően stabilizálódott a gazdasági helyzet. A múlt év novemberéhez képest 13,8 százalékra csökkent a munkanélküliek aránya, nőtt ugyanakkor a foglalkozottak száma, így a munkaképes lakosság 46,8 százaléka rendelkezik állással. Nőtt a havi járandóság is, 2,5 százalékkal. A jobb anyagi helyzetnek, valamint a lakosság hitelképességének köszönhetően megnőtt a közfogyasztás is.

A kiskereskedelmi árak 1,2 százalékkal emelkedtek, miközben 2016-ban 1,6 százalékos inflációt jegyzett az ország.

Kovačević kiemelte, javultak a statisztikai adatok az idegenforgalom területén is, a turisták ugyanis 13,5 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el a hazai szállodákban, kirándulóhelyeken.

Csökkent az árucsere-forgalomban az árukivitel és a behozatal közötti különbség. 2015-höz képest 9,9 százalékkal nőtt az export, és 4,4 százalékkal csökkent az import.