Mennyire szeretjük önmagunkat?

Homolya Horváth Ágnes

2016. december 30., 18:19 >> 2016. december 30., 19:19

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Mostanában megint többet olvasok, de egészen más témakörben, mint korábban. Az egyetemi évek alatt a tanulmányok határozták meg, milyen könyvhöz nyúltam, aztán szabadon kalandoztam különféle sikerkönyvek között, majd a kisgyermekkort boncolgató irodalom foglalt le, most viszont az önfejlődést elősegítő könyvek közül mazsolázgatok. Rengeteg van belőlük, Magyarországon is sokan foglalkoznak ezzel a témával, de óriási mennyiségű irodalom áramlik be Amerikából is.

(Illusztráció)

Szó van ezekben a könyvekben arról, hogyan érjük el céljainkat, hogyan inspiráljuk magunkat, hogyan maradjunk motiváltak a mindennapokban, és azzal kapcsolatban is igyekeznek útmutatót adni, hogy hogyan viszonyuljunk saját magunkhoz. Ezt mindenhol sarkalatos pontnak tekintik, azt tartják ugyanis a legfontosabbnak, hogy szeressük, becsüljük önmagunkat, csak utána kezdhetünk valamit érdemben az életünkkel. Nem várhatjuk el másoktól, hogy szeressenek bennünket, ha mi sem tartjuk magunkat érdemesnek saját szeretetünkre. Egyszerűen jóban kell lennünk saját magunkkal. Kicsit megmosolyogtató, amikor feltesszük a kérdést, vajon tényleg szeretjük-e, elfogadjuk-e önmagunkat, de érdemes erre egy kis időt szánni, ezen egy kicsit elgondolkodni, mert a legtöbbünknek van valami kivetnivalója önmagával kapcsolatban. Én szeretném magam – gondoljuk –, csak lennék egy kicsit soványabb, vagy ne lenne ilyen nagy az orrom, vagy ne lennének ilyen ó lábaim, vagy ne lennék ilyen hirtelen haragú, vagy nehezen alkalmazkodó, és még sorolhatnánk a kivetnivalókat. Az, hogy szeretjük magunkat, nem egyenlő az önimádattal, az nem azt jelenti, hogy mostantól tökéletesek és mindenki felett állók vagyunk, hanem azt, hogy elfogadjuk önmagunkat. Azt tanácsolják, hogy a tökéletlenségünkkel is meg kell barátkoznunk, és talán ez a legnehezebb. Ha széles a csípőnk, azon nem lehet változtatni, kár is rajta rágódni, meg minden tükörbenézésnél azon sajnálkozni, de a túl nagy hasunkkal már lehet valamit kezdeni.

Arra mutatnak rá ezek a könyvek, hogy tanuljunk meg különbséget tenni a között, amin lehet változtatni és a között, amin nem. Azt például el kell fogadnunk, hogy bizonyos helyzetekben nem tudunk higgadtak maradni, esetleg kiabálunk, néha igazságtalanok, önzőek, vagy magunknak valóak vagyunk. Lehet rossz kedvünk is, nem lehetünk mindig vidámak. Ha szeretjük magunkat, megbocsátjuk ezeket a dolgokat és továbblépünk. Ha meg valami nem tetszik nekünk a viselkedésünkben és tudjuk, hogy azon lehet változtatni, akkor azt kell tenni, felesleges az önmarcangolás, a lelkiismeret-furdalás.

A dolgokra való reagálás milyenségét, a különféle helyzetekhez való viszonyulásunkat hangsúlyozzák még. Az eddigi olvasmányaim alapján nekem ez tűnik az önfejlődés folyamatában az egyik legnehezebb és legfontosabb pontnak. Ha például dugóba kerültem, azon jól fel is idegesíthetem magam, de reagálhatok rá úgy is, hogy ezen már úgysem tudok változtatni, inkább bekapcsolom a zenét és élvezem egy kicsit, a dugóból meg előbb-utóbb kijutok. A helyzeten tehát nem tudok változtatni, előttem is, mögöttem is autók állnak, a helyzetre adott reakció viszont az én felelősségem. Kikecmereghetek a dugóból úgy is, hogy 160 a vérnyomásom, meg úgy is, hogy várakozás közben meghallgattam egy jó zenét, vagyis minden rajtunk múlik.

Ez olyan egyszerűnek hangzik, de mégis nagyon nehéz.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége