Vörös Julianna, a Kishegyesi Könyvtár igazgatója 28 évet töltött ebben az intézményben könyvtárosként. Az újvidéki Magyar Tanszéken diplomázott mint a magyar nyelv és irodalom tanára, de párhuzamosan elvégezte a könyvtárszakot is. Saját bevallása szerint kezdetben más elképzelései voltak.
Vörös Julianna, a leköszönő könyvtárigazgató (Lakatos János felvétele)
– Nem készültem könyvtárosnak, de a második évem után lehetőség nyílt szakot választani, és a pedagógia mellett a könyvtárszakot választottam. Nem bántam meg, mert nagyszerű tanáraim voltak. 1979-ben kezdtem dolgozni a bácsfeketehegyi általános iskolában magyartanárként. Szerettem tanítani, de 1988-ban lehetőség adódott arra, hogy Kishegyesen könyvtárosként folytassam a pályát. Akkor már hónapok óta nem működött az itteni könyvtár, és nem pályázat útján választottak meg, hanem úgynevezett dolgozócsere révén kaptam meg ezt a munkahelyet. Szeretem a munkámat, mindig is szerettem a könyveket. Könyvekkel dolgozni az egyik legszebb dolog a világon. De téved az, aki azt hiszi, hogy a könyvtárban sokat olvashat a könyvtáros. Arra általában nincs idő.
Milyenek voltak az első évek könyvtárosként?
– Úgy kezdődött, hogy elkaptam a könyvtár kulcsát, és semmi mást. Senki nem mondott el semmit, csak az volt a kezemben, amit az egyetemen tanultam. A helyi közösségben elmondták, hogy mit várnak tőlem, de az főleg a művelődési élet szervezésére vonatkozott. Akkor még az embereket sem nagyon ismertem, mert nem sokkal előtte költöztem Kishegyesre. Lassanként elindult az élet, emlékszem, hogy elsőnek Mirnics Zsuzsát hívtam meg könyvbemutatót tartani. Sokáig mi vittük szét a meghívókat, mint a postások. Ma már nem küldünk papír alapú meghívókat, csak e-mailt, esetleg meghirdetjük az eseményt a könyvtár Facebook-oldalán. A 90-es években részt vettem a művelődési életben, engem is beválasztottak a vezetőségbe. Magának a könyvtárnak 10 évig voltam az igazgatója.
Mi az, amire büszke?
– Elsősorban a sok-sok könyvbemutatóra. Nem számoltam meg, hogy mennyi volt, de nagyon sok. Ezek közül is azokra vagyok különösen büszke, amelyeket kishegyesi szerzőknek szerveztünk. Egy másik dolog pedig a szakkönyvtár, amit sikerült létrehozni. Sikerült feldúsítanunk az olyan témájú könyvek számát mint a szótárak, lexikonok, valamint különböző tudományokkal foglalkozó könyvek. Néhány éve a helyi közösség támogatásával egy külön termet hoztunk létre a szakkönyvek számára, több mint 3000 kötet van. De mivel mi általános könyvtár vagyunk, természetesen az ilyen jellegű könyvek vannak többségben. Amikor átvettem a könyvtárat, akkor kb. 5000 darab könyvvel rendelkezett, most pedig 18 ezer kötetünk van.
Változtak-e az olvasási szokások az utóbbi évtizedekben?
– Amikor dolgozni kezdtem, akkor még csak könyv- és újságolvasóink voltak. Mára ezek a szokások áttevődnek az internetre, előbb olvassák el a könyvet az interneten, és utána keresik a könyvtárban. Ennek ellenére azt gondolom, hogy a nyomtatott könyv nem pótolható. Bízom benne, hogy még sokáig lesznek olyan olvasók, akik a papír alapú könyvhöz ragaszkodnak. Az tény, hogy az olvasók száma csökken, de ez általános jelenség. A gyerek és az idős olvasóink száma nem változott lényegesen, de szinte minimális a 20 és 50 év közötti olvasók száma. Korábban ez a réteg is jelen volt, de ma már mindenki a pénz után fut. A tendencia az, hogy a jövőben egyre kevésbé a könyvek lesznek az információ hordozói, és a könyvtár egyre kevésbé lesz hagyományos olvasóterem. Persze, lehet tenni ellene. Ha megvalósul a kishegyesi helyi közösség elképzelése, és a könyvtár átkerül a szövetkezeti otthon egy felújított részébe, akkor egy felújított számítógép-állománnyal még biztosan sokáig fogja vonzani az olvasókat. Azt még hozzáfűzném, hogy új könyvekben él a könyvtár.
