2024. április 19., péntek

Elismerés a sikeres munkáért

Az idén a szabadkai Köztisztasági és Parkosítási Közvállalat is azok között a vállalatok között volt, amelyeket az elért eredményei, a munkaszervezés és a vállalkozás terén való fejlesztései, és a gazdasági kamara megerősítéséhez való hozzájárulása alapján a Körzeti Gazdasági Kamara elismerésben részesített.

A Körzeti Gazdasági Kamara mintegy ötezer tagot számlál, közülük minden évben kiválasztanak öt olyan vállalatot, közvállalatot vagy vállalkozást, amelyek üzleti és pénzügyi téren is kiemelkedő sikereket értek el. Az idén a Köztisztasági Közvállalat is az öt díjazott között volt, ennek kapcsán Slobodan Milošev, a közvállalat igazgatója lapunknak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, hatalmas büszkeség ez a vállalatnak, hiszen korábban sosem kaptak ilyen díjat, arról nem is beszélve, hogy alig két évvel ezelőtt még nagyon nehéz anyagi helyzetben voltak.

– Az elmúlt időszakban bevezetett reformokkal, a munkához való fegyelmezett hozzáállással, valamint a színvonalasabb és időben elvégzett szolgáltatásokkal érdemeltük ki ezt az elismerést, melyet a Körzeti Gazdasági Kamara közgyűlésének tagjai, azaz gazdasági szakemberek ítéltek oda. Számunkra ez nagy dolog, hiszen évente mindössze öt vállalat részesül ebben a kitüntetésben, méghozzá a legjobbak, s igen ritka, hogy egy közvállalat is köztük legyen – hangsúlyozta az igazgató.

A Körzeti Gazdasági Kamara minden évben kitünteti azt az öt vállalatot, amelyek a legjobb eredményeket érték el. A kamara közgyűlése a mintegy ötezer vállalat közül választja ki a legjobbakat, ezek közé pedig az idén három szabadkai cég került be, mégpedig az SMB Gradnja építőipari cég, a Bane családi vállalkozás, valamint a Köztisztasági és Parkosítási Közvállalat, továbbá a zentai Senta promet és a martonosi Telek paprika cégek is megkapták a kamara éves díját.