2024. március 28., csütörtök

Megszüntették a Dinkić elleni vizsgálatot

A szervezett bűnözés felgöngyölítésével foglalkozó ügyészég megszüntette a Mlađan Dinkić volt miniszter ellen folytatott vizsgálatot. A vizsgálat két évvel ezelőtt indult hivatali visszaélés gyanúja miatt.

Az ügyészség közleményben értesítette a nyilvánosságot, hogy hétfőn megszüntette a vizsgálatot Dinkić ellen. A vizsgálatot annak gyanúja miatt folytatták, miszerint az illető hivatali visszaélés bűncselekményét követte el oly módon, hogy 2002 végén 13 kereskedelmi bankkal megállapodást kötött arról, hogy az adott bankok három éven keresztül bérmentve használhatták az akkori Jugoszláv Szövetségi Köztársaság vagyonát, amelyet a Jugoszláv Nemzeti Bank (JNB), vagyis az elszámolási és kifizetési intézet használt, ideértve az irodahelyiségeket a teljes felszereléssel. Mindezt annak kötelezettségével kapták az adott bankok, hogy bizonyos számú munkaerőt átvesznek a JNB-től.

Az ügyészség közlése szerint a vizsgálat során összegyűjtött bizonyítékok alapján a gyanúsított cselekedeteiben nincsenek jelen a hivatali visszaélés bűncselekményének összes elemei. A lefolytatott vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy a nem fizetett bérleti díj alapján elmaradt haszon értéke kisebb, mint amekkora a végkielégítés értéke lett volna, amelyet a JNB-nek azoknak a dolgozóknak kellett volna kifizetnie, akiket a megállapodások alapján a kereskedelmi bankok átvettek, és akik az elszámolási és kifizetési intézet megszűntével beosztás nélkül maradtak.