2024. április 18., csütörtök

Biztassuk egymást

Meghitt karácsonyvárás az Európa Kollégiumban

A karácsony ünnepére való készülődés az ádventi időszakban kezdődött dr. Szőke Anna néprajzkutató előadásával, majd a kézműves csoport ádventi koszorúkat és egyszerű, mutatós karácsonyi díszeket készített, az utóbbiakkal felékesítette a karácsonyfát a kollégium csarnokában. A kollégisták kezdeményezték az adománygyűjtést, abból ajándékokat vásároltak, amelyeket a műsorral együtt elvittek az óbecsei Lurkóház védenceinek.

Snejder-Sára Ildikó, az Európa Kollégium megbízott igazgatója a műsor elején a díszteremben egybegyűlt kollégistáknak elmondta, hogy a karácsony a szeretetről, az egymásra figyelésről, törődésről és a békéről szól. Az utóbbit pedig önmagunkban kell megteremteni, csak aztán tudunk békét teremteni a családunkban, a barátok körében, és az olyan közösségben, mint amilyen az Európa Kollégium. Azután az ünnep jelentőségéről a meghívott katolikus és református lelkipásztor beszélt.

Harangozó László (Ótos András felvétele)

Harangozó László (Ótos András felvétele)

Harangozó László bácsfeketehegyi református lelkipásztor az Lk 2:8 szentírási rész felolvasása utáni rövid igehirdetésében elmondta, manapság sajnos nagyon sokan a karácsonyt szétesett családokban ünneplik meg, ahol nincs igazán ünnepi hangulat. Beszélt arról, hogy a világban is a szeretet megnyilvánulása helyett az erőszak tombol. A felolvasott bibliai történetről elmondta, hogy nem egyszerű beszámoló, hanem mély üzenet. A pásztorok a sötétben őrzik a nyájat, amely talán nem is az övéké. Rámutatott arra, hogy az akkori világ sem volt más, mint most. Tele volt félelemmel, háborúskodással, küzdelemmel, szenvedéssel. Ilyen világban raktak tüzet, világítottak egymásnak, biztatták egymást. Szerinte szükséges, hogy mi is biztassuk egymást, adjunk erőt egymásnak. Emlékeztetett arra, hogy az angyalok hirdette Ne féljetek! kifejezés a Bibliában 365-ször fordul elő, tehát mindennapra jut belőle egy. A félelem ugyanis nagyon megnehezíti az életet, a diák sem tudja, hogyan jusson túl az akadályon, hogyan tervezze a jövőjét, miben reménykedjen. Harangozó László lelkész végül elmondta: „A karácsonykor megszületett Jézus, aki engem, téged személyesen akar üdvözíteni, aki nekem, neked hozta el Isten békességét, szeretetét.”

Erhard Róbert (Ótos András felvétele)

Erhard Róbert (Ótos András felvétele)

Erhard Róbert tiszteletbeli apát, az újvidéki Mária neve templom esperesplébánosa arra biztatta a fiatalokat, akik most önmagukat viszik haza az ünnepekre, legyenek ajándék mások számára. A karácsonynak van eleje, veleje, tartalma, mélysége, az utóbbit adja meg a közösség. Az ajándéknak akkor van értelme, hogyha valóban szeretetből fakad. A karácsony legyen a szeretet, az Istengyermek Jézus ünnepe. S mivel valamennyien a Szentlélek templomai vagyunk, bennünk kell hogy lakozzon az, aki egyszerű, szerény.

Jó hangulatban karácsonyi énekekkel folytatódott a műsor, a Zeneakadémiára járó diákok muzsikáltak. Utána a jelenlevők mézeskalácsot ettek és teát ittak. A hagyományos karácsonyi hangulatú műsor összeállításában részt vett az összes nevelőtanár, a zenefelelős Danyi Zsuzsanna volt. A kézművesmunkák Fődi Éva nevelőtanár vezetésével készültek.