2024. április 19., péntek

Az ENSZ BT felszólította Izraelt a telepbővítések leállítására

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) pénteken elfogadott határozatában felszólította Izraelt, hogy vessen véget a telepeslakások építésének a megszállt palesztin területeken.

A jogilag kötelező érvényű határozat azt követeli a zsidó államtól, hogy "azonnal és teljes körűen vessen véget a telepeslakások építésének a megszállt palesztin területeken, köztük Kelet-Jeruzsálemben". A dokumentum szerint az izraeli telepes-tevékenységnek "nincs jogi alapja, és súlyosan sérti a nemzetközi jogot".
A határozat elfogadását az tette lehetővé, hogy az Egyesült Államok - amely a BT állandó tagja és Izrael szoros szövetségese - ezúttal nem élt vétójogával, hanem tartózkodott a szavazáson. A BT többi tagállama támogatta a határozat elfogadását.

A határozattervezetet négy állam terjesztette elő azután, hogy ugyanezt a dokumentumot korábban Egyiptom már előterjesztette, de - Donald Trump megválasztott republikánus párti amerikai elnök és Izrael nyomására - elnapolta a csütörtöke tervezett szavazást.

A hírügynökségek arra vezetik vissza az amerikai tartózkodást, hogy Barack Obama hivatalban lévő demokrata párti amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök között meglehetősen fagyossá vált a viszony, a Fehér Ház lakója az izraeli telepbővítéseket tekintette a békeerőfeszítések legfőbb akadályának.

Az izraeli kormányfő csütörtökön, a kiírt BT-szavazás előtt a Twitteren sürgette az Egyesült Államokat, hogy vétózza meg a határozatot. Nem sokkal később - ugyancsak a Twitteren - Donald Trump megválasztott amerikai elnök is csatlakozott Netanjahu felhívásához. A Canal 10 izraeli televízió és a Jerusalem Post című lap pénteken tudni vélte, hogy Obama ezen a napon még nem volt biztos abban, miként cselekedjen országa ENSZ-képviselője. Állítólag az elnökre is nyomást gyakoroltak Izraelből, ez ügyben számos telefonhívást kapott. Washington végül mégis maradt a tartózkodásnál.

Az EFE spanyol hírügynökség pénteken izraeli diplomáciai források feltételezéseit idézve azt írta: Obama és külügyminisztere, John Kerry ezzel a lépésével "be akarta betonozni" az általuk követett eddigi amerikai külpolitikát, még mielőtt a Netanjahu személyéhez és politikai irányultságához közelebb álló Trump-kormányzat hivatalba lép. A Reutersnek nyilatkozó diplomaták szerint ugyanakkor Kairó azért napoltatta el a szavazást, mert nem akart ujjat húzni a megválasztott új amerikai elnökkel.

A Canal 10 emlékeztetett arra, hogy az ENSZ BT utoljára 1981-ben hozott Izraellel szembeni határozatot. A zsidó állam mindenesetre hosszú évtizedeken keresztül számíthatott arra, hogy az Egyesült Államok vétójogával élve pajzsként védi őt a világszervezet szankcióval szemben.