2024. március 28., csütörtök

A hagyománnyá vált irodalmi találkozó

Bácskossuthfalva immár hetedik éve tiszteleg irodalmi rendezvénnyel neves szülöttje, Papp Dániel (1865–1900) író, újságíró emléke előtt.

A Moravicai Értelmiségi Fórum szervezésében a köszöntők után idén is tematikus előadások hangoztak el. Dr. Bordás Sándor: „Alkoholnak és dalnak édes mérge” – Csáth Géza Bácskája címmel tartott előadást. Kulcsár Sarolta, az Újvidéki Egyetem PhD-hallgatója A Bácska megjelenése a gyermekirodalomban címmel szól hallgatóságához, majd az Újvidéki Egyetem előadója, dr. Ispánovics Csapó Julianna A bácskai identitás a magyar irodalmi kultúrában címmel tartott értekezést. Crnkovity Gábor, a MÉF elnöke kitért arra, hogy igyekeznek mindig valami új árnyalattal gazdagítani a rendezvényt, illetve a vájt fülű irodalmárok és diákok mellett megszólítani a falu érdeklődő lakosságát is.

-Papp Dániel irodalmunk egyik rejtelmes, méltatlanul elfelejtett figurája. Az úgynevezett átmeneti korszakban, a 19. és a 20. század közötti időszakban alkotott. Amikor nagyobb figyelemmel fordultunk az élete és a munkássága felé, akkor tisztázódtak a születésével is kapcsolatos bizonyos részletek. A helyiek számára – a találkozó mellett – egy róla elnevezett utca is hirdeti a faluhoz való kötődését. Papp Dániel regényeihez és novellásköteteihez ma már nagyon nehéz hozzájutni, ritkaságszámba mennek a kiadványai. Terveink között szerepel a jövőben ezeket az írásokat egységes kötetben újra megjelentetni.

Az idei évben 17 oktatási intézmény, több mint 70 általános iskolását és középiskolását szólított meg a fogalmazási-, esszé- és novellaírásra késztető pályázati kiírás. Múlt évben többen jelentkeztek, viszont az idén színvonalasabb munkákat olvashatott a zsűri – hangzott el a méltatás alkalmával. Ebben az évben is Répás Erika Magyarországról, Berényi Zita Szabadkáról és dr. Lódi Gabriella Topolyáról rangsorolta az írásokat.

Az 5-6. osztályosok közül a legsikeresebb három pályamunkát Novák Martin – 1. helyezés, Oroszi Armand – 2. helyezés, és Szabó Rebeka – 3. helyezés – nyújtotta be. A zsűri különdíjban részesítette Tóth Tímeát. A 7-8. osztályosok közül a legügyesebbnek minősültek: Purger Doroti – 1. helyezés, Mári Aleksader – 2. helyezés, és Méhes Arnold – 3. helyezés. A zsűri különdíjának nyertese Matolcsi Natália. A középiskolások közül 1. Tőke Ádám írása minősült a legjobbnak, illetve 2. Szarka Áron és 3. Földi Boglárka is második, illetve harmadik helyezést ért el. Úri Szűcs Luca írása különdíjban részesült.

A diákokat főleg az aktuális társadalmi kérdések ihlették írásra. Az idegenben hontalanként Európában vagy az otthonaink melegéből megtapasztalt hontalanság látványa és az általa kiváltott érzelmek mentén rendkívül érdekes alkotások születtek. A zsűri jó tanácsként a gondolatok formai- és a tartalmi összehangolására hívta fel a tanulók figyelmét. A középiskolás korosztály legsikeresebb munkájának szerzőjét, Tőke Ádámot, a szabadkai Vegyészeti-Technológiai Iskola végzősét Berényi Zita és Móricz Márta tanárnők készítették fel.

– Engem az foglalkoztat, hogy a szülővárosom, Szabadka – az, amit és ahogyan megismertem és megszerettem – hogyan tűnik el, alakul át. Sokan önkéntesen válnak meg tőle. Több ismerősöm családostól vagy család nélkül például Németországba költözött. Elsősorban a pénz miatt. Mivel a testvéreim Szegeden folytatják a tanulmányaikat, én is ott szeretnék irodalmat hallgatni jövőre. Az az álmom, hogy egyszer irodalmat tanítsak. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy majdan egy vajdasági iskolában álljak a diákok elé. Persze, ez majd a maga idejében kiderül. – fejezte ki gondolatait a Papp Dániel-emlékest kapcsán meghirdetett irodalmi pályázat egyik nyertes szerzője.