2024. március 29., péntek

Három karácsonyi ünnepség

A hétvégén három karácsonyi műsort mutattak be Adán és Moholon. Péntek este az adai színházteremben a helyi önkormányzat, a községi idegenforgalmi szervezete és a Szarvas Gábor Könyvtár szervezésében megtartott karácsonyi műsoron színpadra léptek a Vadvirág HK, az Aranykapu ME, a Novak Radonić ME, a Stevan Sremac néptánccsoport, a Bartók Béla Zeneiskola, a New Ada Dance és a Midnight táncklub, valamint a balettiskola növendékei.

A Vadvirág HK műsora Adán (Csincsik Zsolt felvétele)

A Vadvirág HK műsora Adán (Csincsik Zsolt felvétele)

A Vadvirág Hagyományápoló Kör szombaton tartott karácsonyi vásárt és műsort az adai színházteremben. A vásárt a nap folyamán a színházterem előcsarnokában rendezték meg, ahol az érdeklődők mutatós karácsonyfadíszek, ajándéktárgyak és dekorációk közül válogathattak, vásárlásukkal pedig az egyesület működését támogatták. A színházteremben szombat este került sor a kör hagyományos karácsonyi műsorára Feljött immár az a csillag címmel. A rendezvényen Varga Lívia, a Vadvirág elnöke köszöntötte a vendégeket, akikkel ezután Szungyi Károly plébános osztotta meg ünnepi gondolatait, majd a dreai (kutaspusztai) Lurkóház két növendéke szavalt. Ezután léptek a színpadra a Vadvirág táncosai, énekesei, zenészei és az asszonykórus, akik varázslatos ünnepi műsort mutattak be. A koreográfiát Resócki Roland készítette, a műsort Polyák Szollár Anna, Varga Lilla, Varga Imola és Zombori Péter szerkesztette, Bíró Roni és zenekara muzsikált. A műsort megtekintette a Lurkóház húsz növendéke és négy kísérője Boja Ilona vezetésével, akiket ezután a Vadvirág székházában vendégeltek meg a házigazdák, illetve átadták azokat az adományokat, amelyeket a Jónak lenni jó! jótékonysági akció során gyűjtöttek a lurkóknak. Varga Líviától megtudtuk, hogy a Vadvirág HK az idén is csatlakozott az MTVA által meghirdetett Jónak lenni jó! jótékonysági akcióhoz, amely során sok szép és hasznos adományt gyűjtöttek a Lurkóház lakói számára.

A Csobolyó Művelődési Egyesület vasárnap este tartotta meg karácsonyi műsorát Moholon a kultúrotthonban, ahol a vendégeket Lajkó Mária köszöntötte az egyesület képviseletében. A műsoron felléptek az egyesület néptáncosai és népzenészei, valamint vendégként a moholi nyugdíjas-egyesület népdalkórusa. A rendezvényen kihirdették A legszebb karácsonyfadísz című képzőművészeti és kézművespályázat eredményét. A pályázatot három kategóriában írták ki: óvodásoknak, alsós és felsős diákoknak. Az első helyezést elért díjazottak: Sass Bíborka, Raffai Lara (óvodások), Nagypál Zsófia (alsósok), Krizsán Szabrina (felsősök).