2024. április 20., szombat

Túl a bűvös ezresen

Elindultak útjukra a cipősdobozba rejtett karácsonyi ajándékok

A Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium 3S tagozata, valamint a Baptista Szeretetszolgálat aktivistái hétfőn reggel elindultak szétosztani a cipősdobozba zárt ajándékokat. A cipősdobozokban tanszerek, tisztálkodási szerek, ruhanemű és édesség van elrejtve.

Az akcióval a szegény sorsú gyermekeket örvendeztetik meg (Fotó: Gergely Árpád)

Az akcióval a szegény sorsú gyermekeket örvendeztetik meg (Fotó: Gergely Árpád)

Az akció kezdetén a Kosztolányi Gimnázium 3S osztályának szóvivői, Nyers Bakó Andrea és Csikós Dávid reményüket fejezték ki, hogy sikerül összegyűjteni ezer cipősdoboznyi ajándékot. Karácsonyi kívánságuk megvalósult, ugyanis 1200 cipősdobozt adnak át a héten. Hétfőn Kevi, Buránysor, Utrine, Törökfalu, Hajdújárás, Királyhalma, Nosza, Ludas és Palics volt a célirány. Kedden, szerdán és csütörtökön Bocsár, Nagybecskerek, Nyékince, Muzslya, Nezsény, Módos, Bóka, Bácsgyulafalva, Bácskossuthfalva és Pacsér szegény sorsú gyermekeit örvendeztetik meg. Mint azt Nyúl Zoltántól, a Baptista Szeretetszolgálat projektkoordinátorától megtudtuk, az említett helységekben a szállításban a Mini Pani szabadkai vállalat segédkezik.

A karácsonyi cipősdoboz-akció szervezői (Fotó: Gergely Árpád)

A karácsonyi cipősdoboz-akció szervezői (Fotó: Gergely Árpád)

Pénteken a Baptista Szeretetszolgálat aktivistái viszik el a karácsonyi ajándékokat a gyermekeknek Szajánba és Hódegyházára. Nyúl Zoltán projektkoordinátor elmondta, hogy a szeretet csodákra képes, mert 2011-ben 175 cipősdoboznyi ajándék gyűlt össze, az idén pedig ezerkétszázan döntöttek, hogy örömet szereznek karácsonyra a szegény sorsú gyermekeknek.

A Kosztolányi Tehetséggondozó Gimnázium idei karácsonyi műsorának vendégei lesznek a dreai gyermekek. Andrea és Dávid elmondták, hogy két évvel ezelőtt voltak Dreán, és látván az ottani helyzetet, hogy sok család nem tud még karácsonyfát sem vásárolni, közös megegyezés alapján döntöttek úgy, hogy az idén külön ünnepi műsor keretében adják át nekik a karácsonyi cipősdoboz-ajándékokat.