2024. március 29., péntek

A Palics Evezősklub közleménye

Mint ismeretes, a korábbi évektől eltérően – amikor a kilenctagú zsűrit az önkormányzat, a sportszövetség és sportújságírók alkották – az idén a korábbi években díjazott sportolókból alkotott bírálóbizottság megválasztotta a 2016-os év legjobb szabadkai sportolóit.

A pionír korosztály végeredményével kapcsolatban a Palics Evezősklub egy közleményt juttatott el a médiáknak, Szabadka városának és a sportszövetségnek, melyet kivonatosan ismertetünk:

„A Palics Evezősklub a pionírok korosztályában az Iva Zubelić, Mila Milentijević alkotta kétpárevezős egységet jelölte az Év sportolója díjra. Ez az egység a tavalyi választáson a 8. helyen végzett, az idén azonban úgy a hazai, mind a nemzetközi versenyeken még a tavalyinál is jobb eredményeket értek el, de ez sem volt elég arra, hogy felkerüljenek a legjobb pionír korosztályú sportolók tízes listájára. Az elért eredményeket figyelembe vevő pontozási rendszer alapján a lányoknak be kellett volna kerülni a legjobb tíz sportoló közé. Zubelić és Milentijević az idén hat hazai és hat nemzetközi futamon szállt hajóba, melyeken 10 arany-, 1 ezüst- és egy 1 bronzérmet szereztek a pionírok között, a serdülők között indulva pedig még 1-1 ezüst-, illetve bronzérem a mérleg. A pionírok között Szerbia legjobb evezőseinek bizonyultak, minden hazai futamon elsőként szakították át a képzeletbeli célszalagot, a külföldi reggatákon pedig négy első, egy második és egy harmadik helyet nyertek. Az Év sportolóit kiválasztó bizottságtól és Szabadka városától kérjük, hogy még egyszer nézzék át a sportolók eredményeit a pionírok mezőnyében, igazságos döntést hozzanak, és a Palics Evezősklub panaszát figyelembe véve új ranglistát készítsenek, melyben kapjon helyet a Zubelić, Milentijević kétpárevezős egység is. A Palics Evezőklub kérésével egyetért a Szerbiai Evezős-szövetség is. Őszintén reméljük, hogy a díjazottakat az elért eredményeik alapján választják ki, és nem más, egyéb érdekek alapján” – áll többek között a közleményben.

Az Év sportolójának ünnepélyes díjátadására december 22-én, csütörtökön 18 órától kerül sor a szabadkai Városháza dísztermében.