2024. március 28., csütörtök

Zúzott kővel szélesítik az utat

Az adai II. helyi közösségben biztonságosabb lesz a közlekedés

Adán a Dimitrije Tucović utcában folyik a zúzottkő-útszegély kiépítése, amivel a biztonságos közlekedéshez szeretne hozzájárulni a II. helyi közösség tanácsa azokban a forgalmas, de keskeny utcákban, ahol gondot okoz a járművek egymás melletti zavartalan elhaladása. Varga Elfride helyi közösségi titkár elmondta, hogy a munkálatok során az út szélétől 80 centiméteres sávban kiszedik a földet, amit zúzott kővel töltenek föl, majd lehengerelnek.

– Az elmúlt években több utcában ilyen módon kiépítettük az útszegélyt, ami jónak bizonyult, mert egykor 3 méter szélességűre betonozták vagy aszfaltozták ki az úttestet, hiszen nem volt akkora forgalom és annyi autó, mint mostanában. Jelenleg a Dimitrije Tucović utcában épül az útszegély, mégpedig a Vuk Karadžić és a Dositej Obradović utca közötti forgalmas útszakaszon. Az út mindkét felén megépül az útszegély, a kivitelező december végéig befejezi a munkálatokat. Az említett útszakaszon sok jármű közlekedik, amikor a gyerekeket az iskolába hozzák-viszik, valamint ott van a rendőrség és a munkaközvetítő hivatal is. Az utcában az óvodától kezdve már szélesebb az úttest, ott nincs szükség útszegélyre. Jövőre szeretnénk az úttest egyik oldalát kibővíteni útszegéllyel a Partizán térnél, mert ott sok mezőgép is elhalad – magyarázta Varga Elfride.

Az útszegély kiépítésére 500 ezer dinárt költenek. Az idén egyébként 15 tonna aszfaltot használtak föl az utakon lévő kátyúk befoltozására, illetve az Október 8. és az Ivan Milutinović utcában újraaszfaltozták az úttestet, valamint a katolikust temetőben egy járdaszakaszt és a bejáratot is.