2024. április 20., szombat

Idén nőtt az igénylők száma

Decemberig több mint 11 ezer kérelmet vettek át – A tervek szerint január végétől lehet a Szabadkai Magyar Főkonzulátuson kiváltani az e-igazolványt

Mozgalmas évet zár Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa. Amellett, hogy megszervezte a kvótanépszavazást, azaz lehetővé tette, hogy a Vajdaságban élő magyar állampolgároknak legyen hol leadniuk szavazataikat, munkatársai 2011 óta folyamatosan fogadják a kérelmeket a könnyített honosítási eljáráshoz. Emellett kihelyezett konzuli fogadónapokat szerveztek és képviselték Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumát, hozzájárulva ezzel úgy a magyar export erősítéséhez, mint a vajdasági gazdaság élénkítéséhez.

Dr. Babity János főkonzul évértékelőjében kiemelte, hogy a könnyített honosítási eljárás folyamata a korábban megszokottakhoz híven zajlott, a kérelmeket úgy a Főkonzulátuson, mint a kihelyezett konzuli fogadónapokon fogadták. December elejéig idén 11 304 kérelmet vettek át. A 2015-ös év ugyanezen időszakához képest kisebb fellendülés figyelhető meg. Persze, ez részben magyarázható a Prosperitati Alapítvány tevékenységével is, emelte ki a főkonzul, mondván: a vajdasági magyar közösségtől olyan visszajelzéseket kaptak, hogy akik korábban nem szándékoztak magyar állampolgárságot kérvényezni, azok közül is sokan az alapítvány gazdaságélénkítő tevékenységének okán mégis benyújtották kérelmüket.

Állampolgársági esküt 2016-ban 11 962 személy tett a Főkonzulátuson. Éppen a napokban ünnepelték meg a 100 ezredik állampolgársági eskütételt. A kérelmek átvételétől számítva átlagban hat-nyolc, olykor tíz hónap telik el az állampolgársági eskütételig. A Főkonzulátus munkatársainak köszönhetően az intézmény részéről nem jellemző várakozási idő, sem a kérelmek átvételében és feldolgozásában, sem a későbbiekben, emelte ki Babity János. Ami az útlevélkérelmeket illeti, idén 6543 kérelmet nyújtottak be.

– A honosítás iránt természetesen vidéken is nagy az érdeklődés. A kihelyezett konzuli fogadónapok megszervezésére irányuló kérelmeknek a jövőben is eleget fogunk tenni. Az irántunk tanúsított bizalomnak tudom be, hogy jelenleg már 2017. március közepéig foglaltak vidéki kiszállási időpontjaink. Egyébként köszönetet szeretnék mondani a CMH-irodák vezetőségének és munkatársainak, mivel a kihelyezett konzuli fogadónapok tekintetében segítik a Főkonzulátus munkáját. A honosítási eljárás témájában gyakran felmerülő kérdés a nyelvtudás, illetve a megkövetelt szinttel kapcsolatos szigorítás. A magyar nyelvtudást mindig is szigorúan megköveteltük. Ahhoz, hogy választ találjunk a kérdésre, hogy miért merül fel mégis újfent ez a kérdés, érdemes visszakanyarodni az időben. A könnyített honosítási eljárás folyamatának első két évében a legtöbb kérelmező olyan nyelvtudással rendelkezett, hogy külön ellenőrzésre gyakorlatilag nem volt szükség. Természetes, hogy a magyar állampolgársághoz és útlevélhez köthető jogosultságok révén a kérelmezői kör olyan szinten bővült, hogy magyar nyelvtudással szerényebben rendelkező kérelmezőinket tematikusan kell kérdeznünk, hogy kiderítsük nyelvtudásuk szintjét – taglalta Babity János.

A Szabadkai Magyar Főkonzulátus 2011 óta a világ minden magyar külképviselete viszonylatában a honosítási kérelmek számát tekintve az élvonalban áll (Molnár Edvárd felvétele)

A Szabadkai Magyar Főkonzulátus 2011 óta a világ minden magyar külképviselete viszonylatában a honosítási kérelmek számát tekintve az élvonalban áll (Molnár Edvárd felvétele)

Magyarországon 2016 eleje óta kérelmezhetik az érdekeltek az e-igazolványt, amelynek kiállítása az anyaországban ingyenes. Az elektronikus személyi igazolvány útlevélként is használható, ezért több olyan vajdasági lakcímmel rendelkező magyar állampolgár is van, aki magyar útlevél helyett, vagy a már meglévő mellé, e-igazolványt igényelt Magyarországon. Ha befejeződik a technikai-informatikai felkészülés, a Szabadkai Magyar Főkonzulátuson is kiállíthatják az e-igazolványt. Az eddigi előrejelzések szerint ez 2017 januárjának második felében kezdődhet meg, mondta a főkonzul. Mint hozzátette, az e-igazolvány konzuli kérelmezésének díjáról, azaz a konzuli közreműködési díj összegéről egyelőre nem született döntés. A díj remélhetőleg a lehető legminimálisabb lesz, a legkedvezőbb döntés esetén ugyanannyiba kerül majd, mint Magyarországon, vagyis ingyenes lesz, emelte ki Babity János.

A Főkonzulátus külgazdasági tevékenységével kapcsolatban kiemelte, az elsődleges cél a minél több magyarországi beruházó Szerbiába, azaz Vajdaságba való vonzása. A folyamat sikerességének két hozadéka is lehet: a magyar export erősödése és munkahelyteremtés a Vajdaságban, amely a vajdasági magyarság szülőföldön való maradását ösztönözheti.

Az élelmiszeripar területéhez kapcsolódóan már vannak aláírt szerződéseink, még ha egyelőre kisebb számban is. Egy esetben közművesítéssel foglalkozó cég vonatkozásában született aláírt szerződés egy vajdasági magyar községben. A vízgazdálkodás tekintetében számos olyan területet – szennyvíztisztítás, ivóvíz-előállítás és termálvíz-hasznosítás – véltünk felfedezni, amelyeken a magyarországi cégek megfelelő fejlesztésekkel rendelkeznek, és partnerre lelhetnek a vajdasági helyi önkormányzatokban. Ehhez kapcsolódóan nagybecskereki és zentai próbálkozásaink vannak. Az energetika területén késő tavasszal konferenciát szerveztünk, feltérképeztük a lehetőségeket, és egy szerződés már aláírás előtt áll. Ami a Prosperitati Alapítványt illeti, azt tudni kell, hogy Főkonzulátusunk nem közvetlen közreműködő fél a gazdaságélénkítő programban, viszont külgazdasági tevékenységünk mégis összefüggésben áll az alapítvánnyal, hiszen annak támogatottjai némely esetben ugyanazok lehetnek, mint a külgazdasági tevékenységben a befektetői oldal, illetve a vajdasági, mezőgazdasággal foglalkozó partnereink. Ezeket megpróbáljuk úgy egyesíteni, hogy vagy tudjanak pályázni, vagy ha erre nincsen szükségük, akkor üzleti alapon tárgyalhassunk velük – fogalmazott Babity János.

Nyitókép: A Szabadkai Magyar Főkonzulátus 2011 óta a világ minden magyar külképviselete viszonylatában a honosítási kérelmek számát tekintve az élvonalban áll (Molnár Edvárd felvétele)