2024. március 28., csütörtök

Megnyílt a koszovói piac a Telekom előtt

A szerb szolgáltató a tartomány teljes területére vonatkozó engedélyhez jutott – Đurićot nem engedték be Koszovóba, de „alternatív útvonalakat” használva révbe ért

Koszovó egész területén érvényes működési engedélyt kapott tegnap a Szerbiai Telekom – jelentette be Kosovska Mitrovicán Marko Đurić, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának igazgatója. Mint mondta, az engedély lehetővé teszi a szerb állami távközlési vállalatnak, hogy szolgáltatásait a tartomány teljes területén felkínálja ügyfeleknek. Đurić megbeszéléseket helyezett kilátásba a Szerbiai Telekom illetékeseivel, arról kíván tárgyalni, hogy milyen fejlesztési tervei vannak a vállalatnak Koszovó területén.

A Szerbiai Telekomnak odaítélt szabadalom a Belgrád és Pristina között zajló brüsszeli párbeszéd egyik legutóbbi eredményének tulajdonítható, mely a távközlés területére vonatkozóan született meg. Ennek értelmében Koszovó megkapta a +383 földrajzi térségi hívószámot, mely voltaképpen Szerbia tulajdonában van, de az ország hozzájárul ahhoz, hogy kizárólag Koszovó földrajzi területén alkalmazhassák. A Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) dokumentumaiban az áll, hogy a hívószám Koszovóé, de a kiegészítésben megfogalmazták, hogy az elnevezés semmilyen formában sem definiálja Koszovó státusát, s az a 1244-es ENSZ BT-határozattal és a Nemzetközi Bíróság Koszovóra vonatkozó véleményével teljesen összhangban áll. Annak érdekében, hogy Koszovó megkapja ezt a hívószámot, Szerbiának hivatalos hozzájárulást kellett küldenie az ITU-nak. Edita Tahiri, a párbeszéddel megbízott koszovói miniszter mégis a tartomány nemzetközi jellegének erősítését látja a lépésben, Marko Đurić viszont tegnap is hangsúlyozta, hogy nem nemzetközi, hanem földrajzi hívószámról van szó. A Koszovó-ügyi szerb kormányiroda vezetője egyébként arra számít, hogy a Szerbiai Telekom hamarosan jelentős piaci részesedésre tesz szert Koszovóban.

Đurić mellesleg tegnapi Kosovska Mitrovica-i látogatásához nem kapott engedélyt a pristinai hatóságoktól, ennek ellenére, mint mondta, alternatív útvonalakon, a mozgásszabadság jegyében, mégis meg tudta közelíteni a várost. A Szerbiai Kőolajipari Vállalat új töltőállomását adta át, a koszovói rendőrség figyelemmel kísérte a történéseket. Kommentárjában azt mondta, kénytelen Isa Mustafa koszovói kormányfőhöz hasonló módon közlekedni Koszovó területén, utalva arra, hogy a miniszterelnök is alternatív útvonalakat használt legutóbb, amikor a szerbek lakta Észak-Koszovó területén járt.