2024. április 18., csütörtök

Kína a régióban Szerbiában fektet be a legtöbbet

Pekingi látogatáson a szerb külügyminiszter

Ivica Dačić külügyminiszter és Li Jüen-csao, a Kínai Népköztársaság alelnöke tegnap Pekingben megerősítették, hogy az Öv és út elnevezésű program Szerbia számára nemzeti jelentőséggel bír, hiszen több jelentős projektumot foglal magába, így a dunai hidat, az E–763-as autópálya kiépítését, a Belgrád–Budapest gyorsvasút határon átnyúló projektum megvalósítását, illetve a szendrői acélgyár magánosítását. A két politikus a találkozójuk során megállapította, a két ország viszonya a kölcsönös bizalmon alapul, és az életbe vágó érdekek mentén egyre csak erősödik.

Ivica Dačić külügyminiszter és Li Jüen-csao, a Kínai Népköztársaság alelnöke (Beta)

Ivica Dačić külügyminiszter és Li Jüen-csao, a Kínai Népköztársaság alelnöke (Beta)

A külügyminisztérium közleményéből kiderül, hogy Ivica Dačić pekingi látogatása során, a nemzetközi kapcsolatok kínai és a középkelet-európai szakértőinek találkozóján, a kínai Társadalomtudományok Akadémiáján felhívta a figyelmet, hogy az Öv és út projektum mindkét állam számára stratégiai lehetőségeket rejt magában. Szerbia számára elsősorban az infrastruktúra terén kecsegtet nagy lehetőségekkel, hiszen ezáltal nagyobb beruházásra számíthat az ország, de az árucsere-forgalmat is megnövelheti.

– Lehetőségünk van arra, hogy az Öv és út térképén az egyik legfontosabb regionális kereskedelmi csomóponttá váljunk Európában – emelte ki Dačić, majd folytatta – Szerbia a beruházók számára vonzó ösztönző politikát folytat, képzett munkaerővel és kedvező kereskedelmi megállapodásokkal rendelkezik, hiszen kedvező vámlehetőségek mellett több állam piacára is szállíthat.

– Szerbia a régió stabilitásának tartóoszlopa. Polgáraink az európai utat választották, elfogadták a reformokat mint a gazdasági versenyképesség és az európai életszínvonal elérésének egyedüli lehetőségét – mutatott rá Dačić, majd hangsúlyozta, hogy Szerbia megbízható partner és megfelelő hely a befektetések számára.

Kiemelte, Kína külügyminisztere jelentős erőfeszítéseket tett arra, hogy Közép- és Kelet-Európa láthatóvá váljon és a régió motorja legyen.

Dačić elmondta, a szendrői acélgyár magánosítása alapozta meg a két állam együttműködését, és hozzájárult a viszonyok javításához, valamint a turizmus fellendítéséhez, s ennek eredményeként megszületett a megállapodás, hogy a két ország egymás irányában feloldja a vízumkötelezettséget.

Az energetikai és a közlekedési infrastruktúrába fektetett 2 milliárd dollárral Szerbia valósította meg Kínával a legtöbb infrastrukturális projektumot. Kiemelte továbbá, hogy a Mihajlo Pupin-híd az első kínai híd Európában a Dunán. Folyamatban van a Kostolac Hőerőmű revitalizálása és kiépítése, ami több mint eg milliárd dollárba kerül. Kína több autópálya-szakaszt épít Szerbia területén, és előttünk áll a Belgrád –Budapest vasútvonal korszerűsítése is.

Ivica Dačić december 18-ig tartózkodik Pekingben.