2024. április 20., szombat

Támogatás Budapestről

Ötödik alkalommal gyűltek össze Budán a Fonó Zeneházban azok a vajdasági származású polgárok, akiket a sors Magyarországra, Budapestre sodort, de természetszerűleg nem tudnak elszakadni gyökereiktől és szívügyüknek tekintik lehetőségeikhez mérten segíteni a szülőföldön élőket. Elsősorban a legkisebbek problémáira fókuszálnak – figyelmesen mérlegelve mely oktatási, vagy szociális intézményeknek van a legnagyobb szükségük támogatásra. A Vajdasági Baráti Egyesület által szervezett Mikulás est fellépői – élükön Rúzsa Magdival, aki egyike az ügy legodaadóbb aktivistáinak – idén is tiszteletdíj nélkül léptek közönség elé. A szépszámú közönség 3000-6000 forintos belépődíjak, 1000 forintos tombolajegyek megvásárlásával, sőt külön pénzadományokkal járult hozzá a támogatási alaphoz. Egy támogatótól például külön 500 000 forint hozzájárulás érkezett.

A Mikulásnál mindenki számára van ajándék (Ótos András felvétele)

A Mikulásnál mindenki számára van ajándék (Ótos András felvétele)

Már nemzetközi versenyeken is tarolnak a Szokolai fiúk (Ótos András felvétele)

Már nemzetközi versenyeken is tarolnak a Szokolai fiúk (Ótos András felvétele)

Idén is telt ház volt a Fonóban (Ótos András felvétele)

Idén is telt ház volt a Fonóban (Ótos András felvétele)

Szűcs Anna és Tóth Krisztina megköszönik a támogatást (Ótos András felvétele)

Szűcs Anna és Tóth Krisztina megköszönik a támogatást (Ótos András felvétele)

Ricsi, Marci és Magdi bohócok megnevettették még a Mikulást is (Ótos András felvétele)

Ricsi, Marci és Magdi bohócok megnevettették még a Mikulást is (Ótos András felvétele)

Ebben az évben három vajdasági intézmény osztozott az összegyűlt támogatáson: a Lurkóházak, a hajdújárási Petőfi Sándor Általános Iskola és a temerini Kókai Imre Általános Iskola.

Az egybegyűlteket Varga Izabella színésznő műsorvezető köszöntötte, majd a Vajdasági Baráti Egyesület vezetője dr. Simon Vilmos ismertette a nemes célért szervezett akció jelentőségét, megköszönve mindenkinek a támogatást.

– Hagyományt teremtettünk. Immár ötödik alkalommal gyűltünk itt össze. Nem erőltetve, mint ahogyan azt manapság néhol teszik. Nekünk a hagyomány arról szól, hogy most is több mint kétszáz felnőtt és mintegy száz gyerek van itt, akik számára fontos a közös ügy. Fontos az, hogy mindenki aki itt van, hozzátesz ehhez az estéhez. Ma van advent harmadik vasárnapja és ma érkezik a fehér angyal, jobb kezében a fénykard és gyakorlatilag fénnyel, szeretettel tölt el bennünket. Ezek is közhelyek lehetnének, ha nem látnám a gyerekek szemében ezt a csillogást. Tényleg itt van a fehér angyal közöttünk.

A támogatott intézmények nevében Szűcs Anna, a hajdújárási iskola igazgatónője és Tóth Krisztina a temerini iskola matematika-tanárnője köszönték meg a segítséget.

– Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy itt lehetünk – nyilatkozta lapunknak Szűcs Anna igazgatónő – Terveink szerint felújítási munkálatokra fordítjuk a támogatást. Konkrétan a bejárati ajtók cseréjét kellene megoldanunk. Egyik iskolaépületünk még a monarchiában épült, úgyhogy lenne még bőven mit javítani rajta, de most az ajtók cseréje a legszükségesebb munkálat. Érdekes, hogy a másik két montázsépületben szinte több javítanivaló lenne, mint a régiben. Diákjaink egy alkalomhoz illő jelenettel szeretnék meghálálni a támogatást.

A temerini iskola tanárnője Tóth Krisztina már második alkalommal vesz részt a rendezvényen és az idei évben már segélyt is kap az általa képviselt intézmény.

– A napközi otthon megnyitására igényeltünk támogatást – tudjuk meg tőle – Azoknak a szülőknek szeretnénk megkönnyíteni a helyzetét, akik munkájuk mellett nehezen tudják megoldani napközben a gyerekek felügyeletét, étkeztetését. Két műsorszámmal érkeztünk, egy páros tánccal és egy népdal-összeállítással.

A színpadon egymást követték a színvonalasabbnál színvonalasabb produkciók. A gyerekek nagy örömmel kapcsolódtak be a műsorszámokba, amelyek közül a legnagyobb sikert Ricsi-, Magdi- és Marci bohóc aratta, de együtt énekeltek betlehemi dalt a Török testvérekkel és táncoltak egy-egy ritmusos zeneszámra. Az est fénypontja természetesen a csomagokkal felpakolt Mikulás érkezése volt.

Dr. Simon Vilmostól megtudtuk, hogy összesen 1 millió 300 ezer forint jött össze, amit a három intézmény között osztanak szét, illetve a Lurkóházak még külön 500 ezer forintot kapnak egy felajánlásból, valamint Ausztriában is tartottak egy hasonló estet, amelynek bevétele ugyancsak növeli majd a támogatás összegét.