Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, hogy az utóbbi időben jelentős változások zajlanak a szerbiai munkaerőpiacon. A hivatalos statisztikai kimutatások szerint az év harmadik negyedében 13,8 százalékot tett ki a munkanélküliek aránya. Az utóbbi 10 évben nem volt ilyen alacsony a munkanélküliek száma, ez még akkor is igaz, ha figyelembe vesszük, hogy a munkanélküliség területén kimutatott statisztikákat mindig fenntartással kell fogadni. Mindenki tudja, hogy a nyilvántartásban sok olyan állástalan nem szerepel, aki valamilyen adminisztratív ok miatt lett törölve, de valójában „igazi” munkanélküli. A leggyakoribb ilyen ok, hogy az illető nem jelentkezett idejében a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat illetékes kirendeltségében. Ugyanakkor olyanok is vannak, aki szerepelnek a nyilvántartásban, miközben meghatározott időre külföldön vállaltak munkát, vagy itthon dolgoznak, de munkaadójuk az adózás elkerülése miatt nem jelentette be őket. Ezenkívül létezik még az úgynevezett rejtett munkanélküliség is. Ennek egyik tipikus formája, amikor a mezőgazdaságban tevékenykedő kistermelő elsősorban nem a saját hanyagsága, lustasága, hanem a külső körülmények hatására nem tudja megfelelő szinten tartani a termelést. Hivatalosan az ilyen személyek nem szerepelnek ugyan a munkanélküliek nyilvántartásában, de nincsenek kellőképpen foglalkoztatva, és a bevételeik is szerények. Sokan közülük éppen az ilyen nehéz időszakokban hagynak fel a termeléssel, eladják vagy bérbe adják földjüket, felszámolják jószágállományukat. Ezen kívül a munkanélküliségnek számos egyéb formája is létezik. Furcsa, de bizonyos nézőpontból lényegében azt is munkanélkülinek tekinthetjük, aki valamelyik közvállalatban, önkormányzatban, vagy az állami apparátus valamelyik hivatalában semmittevéssel tölti munkanapjait. Lényegében munkanélküli, de ezért még fizetik is, sok esetben az átlagosnál is jobban, a statisztika látókörébe pedig természetesen nem kerül be.
A STATISZTIKÁK ÉS A VALÓSÁG
Nem egyedi jelenség, ami nálunk történik. Az elmúlt két évtizedben a régió országaira az volt a jellemző, hogy nagy számban állt rendelkezésre az olcsó munkaerő. A felületes szemlélő még ma is azt hihetné, hogy ez így is maradt, a valóságban azonban megváltozott a helyzet. Ezt nem a hivatalos statisztikákból, a politikusok nyilatkozataiból lehet tudni, hanem abból, ami körülöttünk történik. Az egyik közép-bácskai italbolt kirakatában a napokban megjelent egy hirdetés, miszerint sürgősen eladót keresnek. Azt is kiírták, hogy napi hat és fél órás munkáért havonta 30.000 dinárt fizetnének, nettóban. A hirdetésből nem derült ki, a hét hány napján kell hat és fél órát dolgozni, de a kilátásba helyezett juttatás mértéke mindenképpen meghaladja a minimális órabér szintjét, még a megemeltét is, ami csak január 1-től lesz érvényben. A szóban forgó italbolt azonban esetleg lehetne egyedi, vagy nem jellemző eset is csupán, és mint olyan, talán említésre sem érdemes. De az a helyzet, hogy Észak-Bácskában – ahol hivatalosan az országos átlagnál magasabb a munkanélküliség – folyamatosan álláshirdetésekkel találkozunk. Bizonyos profilú szakemberekből jelentős hiány tapasztalható. A népesség ugyanis egyrészt elöregedett, másrészt a fiatalok is tömegesen próbálnak szerencsét az EU-tagállamokban, illetve Svájcban vagy másutt, ahol messzemenően jobban megfizetik a munkát. A munkaerőhiány pedig felhajtóerővel hat a bérekre. A régió országaiban ez szignifikánsan ki is mutatható. Romániában az idei, júniusi bérek 14,3 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiakhoz mérten. Ez jelentősen meghaladja a GDP növekedésének mértékét. A hazai vállalkozások a jövőben valószínűleg kénytelenek lesznek többet fizetni, ha szeretnék megtartani megbízható munkatársaikat, jó szakembereiket.
A „BÉRNYOMÁS” MINT ÁLTALÁNOS JELENSÉG
Ha szétnézünk egy kicsit, Dániában 25,5 euró, Írországban 20,2 euró a bruttóban kifejezett átlagórabér. A szegényebb EU-országokban pedig ennek csupán a töredékét fizetik, de hatalmas a nyomás a bérek növelését illetően. A bolgárok ma is átlagban mintegy 1,7 eurót, a romániaiak pedig 2 eurót kapnak egy ledolgozott óráért. A folyamatok azonban azt eredményezik, hogy a béremelkedés üteme a legtöbb országban jóval magasabb a termelékenység növekedésénél. A helyzet az, hogy egyre kevesebb az olcsó munkaerő az egész térségben. Pedig a modern piacgazdaság szabályai szerint a bérek az ország termelékenységétől függnek. Európában azonban a munkaerő a magasabb bérek irányában jelentősen mozgékonnyá vált, ez gerjeszti azt a folyamatot, hogy hamarosan senki nem lesz hajlandó aprópénzért dolgozni. Az egész térségnek szembe kell néznie az úgynevezett „bérnyomás” jelenségével. A hazai döntéshozóknak is fel kellene ismerni, hogy a továbbiakban többé nem az alacsony bérekkel, hanem csak a magas, hozzáadott értékű munkával tudunk versenyben maradni. Ha fokozatosan is, de csökkenteni kellene az adókat és a járulékokat, ezzel is teret nyitva a halaszthatatlan béremelések előtt.
