2024. március 29., péntek

Felkarolni a fiatalokat

Karateedzéseket tartanak hátrányos helyzetű gyerekeknek

A Zvezda Sportklub immár kilenc éve működik Szabadkán. Elsősorban a szociálisan veszélyeztetett gyerekeket és fiatalokat igyekeznek felkarolni, hogy ne kallódjanak el, hasznosan töltsék el szabadidejüket és a megfelelő módon vezessék le energiájukat, de szívesen látnak bárkit, aki szeretne megtanulni karatézni.

Srboljub Berić, a sportklub igazgatója elmondta, az edzéseken a gyerekek a játékon keresztül tanulják meg a karate fogásait, vagyis főleg játszanak, tornáznak, s közben megtanulnak karatézni is.

– Hosszú ideje karatézom és észrevettem, hogy a megerőltető, komoly edzésekkel már nem megyünk sokra, ugyanis a mai gyerekekkel másként kell bánni. Az a fajta komolyság, ami azelőtt jellemezte az edzéseket, ma már nem működik, így aztán az edzések könnyedek, játékosak, sőt vannak olyan elemei is, melyek teljesen másról szólnak, s nagyon fontos az is, hogy az edzőket szeressék, tiszteljék, különben pár alkalom után nem jönnek többet. Mi nem karateharcosokat képzünk ki, hanem megtanítjuk a fiatalokat az önvédelemre. Célunk, hogy a negatív energiáikat itt éljék ki ezek a gyerekek, s ne az utcán kószáljanak, vagy ne keveredjenek bajba. Nem mellesleg, megtanulják, hogy vannak szabályok, s néha az ember veszít, amit el kell fogadni. Az edzésekre járó fiatalok több mint fele szociálisan veszélyeztetett családból származik, számukra az edzések ingyenesek, sőt, ha komolyan veszik az edzéseket és rendszeresen járnak, kimonót is kapnak a klubtól. Az általános iskolákkal nagyon jó a kapcsolatunk, és az iskolák igazgatói felhívják a figyelmünket, hogy kik azok a gyerekek, akik nehéz körülmények között élnek. Természetesen senki számára nem kötelező a klubba járni, ez csupán egy lehetőség, mellyel élhet az, akinek kedve van hozzá – magyarázta a klub igazgatója.

A klubnak két edzője van, Srboljub Berić és Srećko Novaković, aki a klub elnöke. A Zvezda Sportklub mintegy ötven tagját elsősorban gyerekek és fiatalok alkotják, egyesek már évek óta járnak az edzésekre, de mindenki előtt nyitva áll az ajtó, aki szeretne ezzel a sporttal közelebbről megismerkedni. Az edzéseket két helyszínen tartják, a Széchenyi István Általános Iskola tornatermében szombaton 15 és vasárnap 10 órától vannak edzések, a Halláskárosultak Iskolaközpontjában pedig kedden és csütörtökön 20 órától találkoznak a fiatalok. A klub tagjai természetesen különféle versenyeken is megmérettetik magukat, s mint Srboljub Berić hangsúlyozta, nagyon jó eredményeket érnek el.

– Főleg hazai helyszínen megrendezett versenyeken veszünk részt, de több ízben jártunk már Magyarországon is. Nagyjából egy évnyi rendszeres edzés kell, hogy valaki készen álljon egy ilyen versenyre, persze ezek kezdő csoportok, a későbbiekben valódi harcra is sor kerül, de ahhoz kell pár év gyakorlás. Nagyon büszke vagyok ezekre a fiatalokra, számos arany és ezüst éremmel, elismerő oklevéllel térünk haza, kár, hogy a munkánkat, pontosabban az ő eredményeiket nem értékeli annyira a város, hogy esetleg anyagilag támogasson minket, pedig egyedülálló módszerrel és eredményesen dolgozunk. Persze, mi mindenképpen kitartunk, a gyerekek is lelkesek, úgyhogy amíg szükség van ránk, itt leszünk – jelentette ki az igazgató.

A Zvezda Sportklubba az iskolákon keresztül is lehet csatlakozni, minden egyéb információ az 559-233-as, valamint a 063/503-875-ös telefonszámon kapható.