2024. március 28., csütörtök
LABDARÚGÁS

A feljutás a cél

Gyengén kezdte a szezont a topolyai labdarúgóklub, de a téli szünet előtt megerősödött

A topolyai TSC jelenleg a Szerb Liga vajdasági csoportjában játszik. A tavalyi bajnokság második felét szinte veretlenül fejezték be, ezért merész terveket szőttek a mostani szezonra vonatkozóan. Palágyi Szabolcs, a TSC igazgatója arról számolt be lapunknak, hogy az előző bajnokság sikerein felbátorodva azt tűzték ki célul, hogy megszerzik az első helyet, és feljutnak az I. Ligába. Ez amiatt is fontos, mert szeretnék fejleszteni az infrastruktúrát, pályákat kiépíteni, és nagyobb vonzáskört kialakítani. Az első félszezon azonban nem teljesen a TSC elképzelései szerint alakult.

– A csapatunk nem tudta úgy kezdeni a bajnokságot, ahogyan lejátszottuk az előző bajnokság végét, vagyis az utolsó 21 mérkőzésen nem tudtunk veszíteni. Nagyon jó sorozatban voltunk, de tudtuk, hogy ezt nehéz lesz megismételni. A bajnokság elején nem sikerült a javunkra fordítani a mérkőzéseket, és becsúsztak olyan vereségek és döntetlenek is, amikre nem számítottunk. De ahogy a tavalyi bajnokságban is történt, a csapat októberben elkezdett javulni, megerősödött, és megint egy olyan sorozatban vagyunk, ami meghozta nekünk az ötödik helyet. Így már közel vagyunk az első helyhez, de ami a pontokat illeti, 10 pont választ el bennünket tőle, és nem biztos, hogy ez a különbség behozható. Persze, erősítésekkel, amik tervben is vannak, semmi sem lehetetlen. Mindenképp arra fogunk törekedni, hogy az új játékosokat bejátszassuk, és a következő bajnokságon már egy olyan összeállításban tudjuk szerepelni, ami az első fordulótól jó eredményeket tud elérni – mondta az igazgató.

Az első félszezon végére tehát megerősödött a TSC, de így is 10 ponttal le van maradva az első helyezettől. Ennek ellenére nem adják fel, mindenképp fel akarnak jutni a dobogóra, és erre a téli szünetben rá fognak gyúrni, árulta el Palágyi.

– Azt fogjuk folytatni, amit tavaly is: a játékosok egészen rövid téli szünetet kapnak. A bajnokság első részének befejezése után csak két hét szünetre mehettek el, és már december 16-ától elkezdjük a laza edzéseket. Ez eltér attól, amit a többi csapat, vagy mi is csináltunk a korábbi években, de úgy gondolom, hogy a tavalyi bajnokság második felének sikersorozata ennek volt köszönhető. Remélem, hogy ez és az erősítések meghozzák a várt eredményt. Az átigazolási időszakot úgy szeretnénk kihasználni, hogy tapasztalt játékosokat hozunk. Mivel a cél a magasabb ligába való jutás, ezért a szezon második felében nem jut rá időnk, hogy több fiatalt is betegyünk a csapatba. Inkább a tapasztalt játékosokkal való építésre összpontosítunk – számolt be az igazgató, majd arról is szólt, hogy a második félszezon elejét 4 hazai mérkőzéssel fogják kezdeni. Ez mindenképp előny számukra, amit igyekeznek majd kihasználni.

A topolyai csapatnak célja az is, hogy minél több fiatal játékos kapjon lehetőséget a csapatban. Már most is vannak olyan fiatalok az első csapatban, akik hamarosan vezéregyéniséggé válhatnak, fogalmazott Palágyi, és kiemelte Boros Csongort, valamint Jakša Krivokapićot, akik nagyon fiatalon beküzdötték magukat a kezdő 11-be.

Hogy jó első csapata legyen a TSC-nek, ahhoz megfelelő utánpótlás-nevelés szükséges. Jelenleg mindhárom utánpótláscsapatuk a Vajdasági Liga bácskai csoportjában játszik, és az 1–2. helyen állnak, számolt be az igazgató. Tavaszra a Vajdasági Liga három csoportjának legjobbjai a felsőbb ligába jutásért fognak küzdeni. Palágyi lát rá esélyt, hogy három utánpótláscsapatból legalább egy feljebb kerüljön. A serdülőcsapat jelenleg 9 ponttal vezet, de a másik kettő is jól áll. A TSC tehát mind az első csapatát, mind az utánpótláscsapatokat felsőbb ligában szeretné látni.