2024. április 20., szombat

Vučić szerint 2025-ig befutunk az EU-ba

A kormányfő nem nagy esélyét látja annak, hogy államfő-jelölt legyen jövőre
Aleksandar Vučić (Ótos András felvétele)

Aleksandar Vučić (Ótos András felvétele)

Egy svájci lapnak adott nyilatkozatában Aleksandar Vučić szerb kormányfő arról beszélt, hogy hazánk, reményei szerint, 2022-ben az Európai Unió tagállamává válhat, ha ez nem sikerül, akkor is az EU tagjai kell legyünk legkésőbb 2025-ben. Mint közölte, most először vállalkozott arra, hogy ebben a vonatkozásban határidőket, dátumokat jósoljon meg.

Arra a kérdésre, hogy Szerbiának ekkor is Aleksandar Vučić lesz-e a miniszterelnöke, a kormányfő elmondta, ez nem valószínű. Mint hozzátette, Szerbiát meggyógyította kormánya eléggé ahhoz, hogy az EU tagja lehessen, a gazdaság fejlődik és nincs költségvetési hiány.

– Nincs hatalomra szükségem. Az emberek egy napon értékelni fogják majd azt, amit az országért tettem – fogalmazott.

Véleményének adott hangot, hogy a polgárok szívesebben veszik, ha miniszterelnök marad és nem indul a jövő évi elnökválasztásokon.