2024. április 18., csütörtök

Referendum az apatini Romatelepen

Apatin község képviselő-testülete legutóbbi ülésén meghozta a döntést a népszavazás kiírásáról a községhez tartozó Romatelepen. Ennek során az ott élők határozhatnak arról, hogy helyi közösséggé alakuljon-e a telep. A döntés meghozását megelőző vitában az ellenzékből politizáló Szerbiai Szocialista Párt képviselői amellett érveltek, hogy Apatinnak nincs szüksége újabb helyi közösségre. A Szerb Haladó Párt köré szerveződő hatalmi többség erre azzal válaszolt, hogy lehet, hogy sem a szocialistáknak, sem a haladóknak nincsen erre szükségük, ám lehetséges, hogy a romáknak igen, ezért meg kell adni nekik az esélyt, hogy maguk döntsenek sorsukról.
– Lehet, hogy a telepen élők szeretnék, ha lenne iskolájuk, orvosi rendelőjük, háziorvosuk, szennyvízcsatornájuk. Ha megadjuk ennek a városrésznek az önrendelkezés jogát, azzal az életminőség javítására nyitunk lehetőséget – érvelt Dubravka Korać, a községi elnök helyettese.
A Romatelepen háromezernél többen élnek, többen mint Szilágyin, és alig valamivel kevesebben mint Prigrevica-Szentivánon, vagy Szondon.
A képviselő-testület pozitív döntését követően szerdán összeült a referendumot lebonyolító bizottság, hogy meghozza a népszavazáshoz szükséges rendeleteket. A referendumra december 23-a és 27-e közt, vagyis péntektől keddig kerül sor, egyetlen szavazóhelyen, ahol a lakosság 8 és 20 óra közt járulhat az urnák elé. Jevto Milojević, a bizottság elnöke szerint jó döntés volt a katolikus karácsony időszakára időzíteni a népszavazást, ugyanis ezekben a napokban a választójoggal bíró mintegy 1400 polgár zömének alkalma lesz leadni a voksát.