2024. április 19., péntek

Jövőre autóút, híd, vasút...

Zorana Mihajlović: 2017-ben az infrastrukturális projektumokra kétszer annyi pénz áll rendelkezésre

Már a következő év végig befejeződhetnek az építési munkálatok a 10-es közúti folyosón, a szabadkai Y-ággal együtt, de a 11-es korridor Obrenovac és Preljine közötti szakasza is megépül. Ezek a projektumok után, szintén a következő évben, újabb projektumok indulhatnak be, így a Fruša Gora-i, illetve a Morava közúti folyosó munkálatai is hamarosan előtérbe kerülnek. Az új tervek megvalósítása idején azonban nem hanyagolják el a meglévő utak felújítását sem –, jelentette be tegnap Zorana Mihajlović, építési, infrastrukturális és közlekedési miniszter.

Zorana Mihajlović elmondta, vannak már elkezdett projektumok, mintegy 100 kilométer autóutat befejeztek az idén, megközelítőleg 100 kilométer utat újítottak fel, és a jövő évi tervekre is megvan a szükséges pénzkeret. Mint arra a miniszter asszony rámutatott, az ország közműhálózatának fejlesztésére szánt költségvetési keret a korábbi évhez képest kétszer nagyobb, magyarán szinte 75 milliárd dinár. A 75 milliárd dinárból 42 milliárd dinár azokból a korábban igényelt, de eddig fel nem használt hitelekből származik, amelyeket az állam vett fel útépítésre, az utak felújítására, a vasúti, vagy a vízi közlekedés korszerűsítésére.

– Esetenként tíz, tizenöt évvel ezelőtt felvett hitelekről van szó, amelyeket nem valósított meg az állam. Olyan terveket és stratégiai célokat állítottunk fel, amellyel ezt a pénzt most felhasználhatjuk – emelte ki Mihajlović a Szerbiai Rádió- és Televíziónak adott nyilatkozatában.

A 800 millió dolláros orosz hitelről szólva Mihajlović asszony elmondta, ez mutatja a legjobban, hogy 10 évvel ezelőtt olyan hitelt igényelt az államvezetés, amelyre nem volt kész projektum, így nem is tudták felhasználni, az ország ugyanakkor büntetőkamatot fizetett utána. Ennek a hitelnek a kihasználásra az állam meghosszabbította a szerződést 2021-ig.

– Infrastruktúra nélkül nem tud az állam fejlődni – mondta.

ELŐTÉRBEN A VASÚT

Mihajlović elmondta, ebben az évben a minisztérium tervezett költségvetésének 98 százalékát felhasználták. Ezzel arra kívánt rámutatni, hogy a terv racionális volt, és ugyanilyen várható a következő évre is.

Az új projektumok megvalósítása, illetve a meglévők befejezése előtt egy újabb fejezetéhez értek a vasút körüli nehézségek. Így az év végéig a Szerbia Vasutak 17.500 munkása közül 3000 dolgozó távozik majd végkielégítéssel. Kiemelte, hogy az adminisztrációban van a legtöbb munkaerő-felesleg.

– Senki sem távozik végkielégítés nélkül, ugyanis biztosítottuk az ehhez szükséges összeget. Az év végig kifizetjük a végkielégítések első körét – magyarázta Mihajlović, és rámutatott arra, hogy az alkalmazottak számának csökkentése mellett az előttük álló projektumok megvalósítása nem áll le.

Közölte, hogy a Szerbiai Vasutak Közvállalat az idén is 16 milliárd dinár támogatást kap, amit az állami költségvetésből különítenek el, és rámutatott arra, hogy az összeg tartalmazza az orosz hitelőleget, illetve a készülő vasúti híd befejező munkálatait is.

– Ez az összeg nemcsak a bérek támogatását érinti, hanem részben az infrastrukturális projektumokat is, amilyen az Ópazova–Újvidék vasútvonal felújítása és a készülő híd – hangsúlyozta a miniszter.

A LAKÁSOKRÓL

Zorana Mihajlović az új lakástörvény kapcsán kiemelte, hogy a javaslatára törölték azokat a szakaszokat, amelyek lehetőséget adtak volna arra, hogy politikusok, állami funkcionáriusok állami tulajdonban levő lakást vásárolhassanak maguknak. Rámutatott arra, hogy azoknak a családoknak akartak segítséget nyújtani, amelyeknek a családtagja szolgálatvégzés közben hunyt el (például a rendőrök családtagjainak), akik állami tulajdonban levő lakást bérelnek. Új törvényelőírással szabályozták ezt a kérdést, így nincs szükség arra, hogy a lakástörvény is foglalkozzon ezzel a kérdéskörrel.

Az engedély nélkül felépült létesítmények közül eddig 37 ezret sikerült legalizálni. Az önkormányzatok hamarosan utasítást kapnak arra, hogy naponta hány végzést kell kiadniuk a polgároknak, hogy az épületek legalizálásának folyamata a következő három évben végre lezáruljon. Így várhatóan az önkormányzatokban 1000, meghatározott időre szóló munkahely nyílhat.

– Fontos az épületek legalizálása. Egyes önkormányzatok gyorsan dolgoznak, míg mások lassan. Az elmúlt egy év alatt összesen 37 ezer épületet sikerült törvényessé tenni és bejegyeztetni – mondta a miniszter.