2024. március 29., péntek

Vajdaság jövője az idegenforgalomban (is) rejlik

Fejlesztési irányvonalak Vajdaság idegenforgalmában címmel tartottak szakmai műhelymunkát tegnap a Tartományi Képviselőház tanácstermében. A műhelymunka célja az volt, hogy a köztársasági és a tartományi hatóságok, a helyi önkormányzatok, az érintett szervezetek illetékeseit és a szakma képviselőit ismertessék a tartományi idegenforgalmi titkárság tevékenységével, valamint a támogatási lehetőségekkel, amelyek a 2017-es évben várhatók a turizmus terén.

Renata Pindžo kereskedelmi, idegenforgalmi és távközlési miniszterhelyettes elmondta, hogy amikor Vajdaság turizmusának fejlesztéséről beszélünk, akkor nagy előnyben vagyunk, hiszen Vajdaságnak különböző adottságai vannak, amelyeket ki kell használni. Ilyen például a vidéki, a városi és a kongresszusi idegenforgalom, valamint a különböző rendezvények, amelyek már igen ismertek. Hatalmas lehetőség rejlik a dunai folyami turizmusban, a gyógyturizmusban, de a vadászatban is. – Ez a műhelymunka csak a kezdete egy nagyon komoly tervnek, amely Vajdaság idegenforgalmának fejlesztésével kapcsolatos. Mi, akik már régóta az idegenforgalomban tevékenykedünk, elégedettek vagyunk azzal, hogy Vajdaság végre felismerte az idegenforgalomban rejlő lehetőségeket, és hogy 2017-ben új terveket hozunk és valósítunk meg – mondta a miniszterhelyettes.

Ivan Đoković, a tartományi kormány alelnöke és tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkár úgy véli, hogy titkárságának jövő évi költségvetése kisebb lesz, mint az idei, de emiatt az idegenforgalom nem szenved kárt.

– Hisszük, hogy rövid távon, minimális beruházással a turizmusban lehet a legnagyobb eredményt elérni. Konkrét összegeket csak a jövő hét elején tudunk mondani, de már biztos, hogy 5–10 százalékkal jut kevesebb az ágazatnak. Biztató, hogy ígéretet kaptunk a kereskedelmi minisztertől, hogy további támogatásban fogunk részesülni. Ezentúl az európai alapokból is tervezünk meríteni – emelte ki a tartományi kormány alelnöke.